Cikkek
Számvetés
2011-05-1833. Krisztusi kor. A megpróbáltatások kora. 15 éve léptünk ki a Gimnázium kapuján. Tele életerővel, és reményekkel. Hányszor fordult meg először a világ?
Kaptunk már annyi pofont az életben a saját sorsunktól, hogy a kivagyiságot, a mérhetetlen egoizmust kinőttük. S talán, mindenki rácsodálkoz a másikra a környezetére! Jé, szia, te is létezel? Vannak érzéseid?
Én azt, hogy hogy vagy a hivatásom során kérdezem meg napjában legalább négyszer, és képzeljétek érdekel. A másik, aki megtisztel a bizalmával, szembe ül velem, és belekezdünk a terápiába, ahol nincsenek tabuk, hazugságok, csak a vélt, vagy valós igazság, amit próbálunk megtisztítani a sok sallangtól, amit a környezet pakolt rá az évek, évtizedek során.
Képzeld el, hogy 2 évig nem mosol fogat. Most képzeld el, hogy 20 évig. Rémes, nem? Ugyanez történik az ember lelki életével, ha nem ápolja, nem tisztítja, nem pucolgatja. Csak itt nem az ételmaradék rakódik rá, és marja ki, hanem a sok lelki táplálék. Sérelmek, csalódások, hibák, fájdalmak, bűnök, szakítások, bántalmak. Emberi gyarlóságaink. Mind a szívünkbe marad. Ha ez nincs kitisztítva, pont olyan lesz, mint az a bizonyos fog.
Hogy kerültem az asztal másik oldalára. Mindig terapeutának készültem. Először, mert anyu beteg volt, szedtem a kertben füvet, hogy a szívére tegyem, hogy ne fájjon neki. Aztán mert volt már egy gyógyító a családban, és tudtam, általa olyan tudást szívok magamba, amit senki, aki 14 évet végignéz, úgy mint én. Első gimi matek óráján Csáth Géza, egy elmebeteg nő naplójával kezdődött. Ültem, és ahelyett, hogy figyeltem volna a másodfokú egyenlet rejtelmeire, az egész gerincoszlopom bizsergett a felismeréstől. Lélektan! Ez az én asztalom. Persze ott volt imádott barátnőm anyukája, és a párja, akik nekem a legjobb mintát adták, mindketten pszichológusok voltak. Gondolná az ember, egyenes út vezet a pszichológiára. Aztán az ember megbonyolítja, utólag tudom nagyon helyesen! Minden voltam akkor, csak nem érett erre az egészre. 25 évesen ülni, és az élet tantárgy alapos ismerete nélkül, elég nehéz segíteni érdemben másoknak.
Aztán ott van a jóga. 15 évesen már részem volt, a művelődési ház kis termében heti kétszer, egy svéd hölgy tartotta saját hatha. Valamit már akkor megéreztem belőle. Mégis érdemben csak 26 évesen jöttem rá, hogy ez egy jó út, ami elvezet a valódi céljaimhoz.
Vagy a zene. 6 évesen kezdtem, és 14 évesen sikeresen megcsömörlöttem az értelem és szív nélküli zenéléstől. Akkor nem tudtam, hogy a hangok lények, hogy egy zenemű ezeknek a szellemi lényeknek a mozgása, és sosem hallottam a szférák zenéjéről. Szerettem, és fájt egyszerre. Nem volt benne tartalom, csak a forma, ami üresen kongott. Mégis nagyon hiányzott. Ahogy a kórus, és az éneklési is.
Vissza a gyökerekhez. Mindent újra tanultam. Új alapokon. Jógát szellemiséggel, és rendszerrel, a legjobb mestertől, aki jógát taníthat, a férjemtől. Éneket, egy szívembertől, zongorázni attól, aki a legjobban tud improvizálni amit csak hallottam. Önismeretet a mesteremtől. Csak azon tudsz segíteni, amit te már megléptél. Ma már kezdem kapizsgálni a szavait.
Talán azért jártam meg annyi poklot, hogy mindegyiket megjárva, ne csak karosszékterapeuta legyek. Aztán jöttek az illóolajok. Amivel lehet gyógyítani, szépíteni, építeni, egy élhető életet. Érzem őket, s talán 50 év múlva már mondhatom majd, hogy jó barátságban vagyunk.
Minden lépcsőfoknál kibukkan még három újabb lépcsőfok. Ennek az útnak sosincs vége. A fejlődésnek.
Vakok vagyunk, és tapogatózunk a sötétben. Legfeljebb félhomályban, de azt hiszem az már nagyon jó, ha félhomály van. Nem tudjuk honnan jöttünk, csak elkezdtünk eszmélni 3 évesen az Én érkezésekor. Nem tudjuk hová kerülünk halálunk után. És leginkább nem tudjuk mi történik minden este, mikor a csillagvilág átveszi az uralmat. Semmi tudatosságunk sincs éjszaka, és egy kicsivel több tán van nappal.
Gondolkodtam gyarlóságaimon, mert úgy hiszem akkor jó egy terapeuta, ha folyamatosan önvizsgálatot tart, és nyitja magát minden nap a fény felé. Ha az égiek engedik, akkor beindul egy gyógyulási folyamat. A sotét területek fényre kerülnek, és akkor már ki lehet ott is takarítani, amit eddig elzártunk önmagunk, és a viág elől.
Számba vettem tehát, és rájöttem nem vagyok jó gyermek. Önző, és gőgös gyerek vagyok. Apu, anyu, mama ne haragudjatok. Figyelhetnék jobban rátok. Nem vagyok jó diák sem, mert a kitartás számomra a legnehezebb, a monotónia, és a hosszútáv. Rövid távon legyőzhetetlen vagyok, egy cél érdekében minden erőnet összeszedve bármit elérek. De megtartani? Az tanulandó terület. A matek sem az erősségem, így idővel és pénzzel folyton csúszok, pedig próbálok előrelátó lenni. A gimiben a padban is inkább a lélektannal foglalkoztam, mint a számolással, így ezt most kell megtanulnom. Gondoskodásban jó vagyok, de lehet mindig figyelmesebb az ember. Kevés csak szeretni a férjem, a boldogság nem jár alanyi jogon, csak az igazság. A boldogságért dolgozni kell, önmagunkon. Minden nap a kérdést fel kell tenni: Ki vagy te? És mire van szükséged? Mit adhatok én neked?
Nem azon kell gondolkodni, mit kérek én, és mi az amit nem kapok meg, hanem hogy én mit adhatok. Mert a szeretet, az áradás, adok, és adok, szívből, örömmel, elvárásmentesen. Adok, mert öröm ez az adás. Megosztom veled az életem, a gondolataimat, az élményeimet, közösen átéljük őket, neked adom a testem, és másnak nem adom, a lelkem kapuját neked tárom a legszélesebbre, és megmutatom mi van mögötte. Minden napomat neked adom, mert szeretlek. És nem várok cserébe semmit! Erre törekszem.
Egyszer álmomban kaptam egy számomra fontos embertől egy töviskoszorút. Közel volt húsvét, így nem csodálkoztam az álmomon. Amikor a fejembe nyomta meglepődtem a fájdalomtól, amit a tüskék okoztak, láttam ahogycsorog le a vér az arcomon, a szemembe nézett, és azt mondta, neked az anyaság a töviskoszorúd! Megértettem akkor sok dolgot. Hogy a bűntudatba tocsogni lehet egy életen át, de mégis kinek jó az? Hafáj a szívem, akkor nem tudom önmagamat adni, csak azt a beteget, aki ápolásra szorul. Ma már tudok nevetni ezen a kifogyhatatlan fájdalomforráson, s ettől, mit egy rossz démon köddé válik.
A múlt ajtait mind egyenként ki kell nyitogatni, és mindenhol rendet kell tenni ahhoz, hogy emberhez méltó életet lehessen élni. A tudatlanság, és a sötétség, nem kedvező talaja a boldogságnak.
Úton vagyok én is. Remélem bátor utazó vagyok, és merek őszinte lenni. Tanulok szeretni, mert szeretni a legnehezebb tantárgy, csak a legelszántabbaknak sikerül. Aztán majd mindenkinek. Van elég életünk rá. De természetesen nem mindegy, hogy kerülővel megy az ember, vagy ellenkező irányba indul el, mert bár a cél meghatározott, hogy hogyan érsz oda, hogy közben mi történik, és hogy érzed magad, az a szabad akarat nevű csoda.
Minden reggel öröm jár át, hogy minden álmom teljesült! Ez a kezdet. Most élni kell vele, és dolgozni érte. Azért, hogy ezek a csoda csírák kibontakozhassanak. Törekszem arra, hogy jó diákká váljak, hogy ne csak földi tanítóim mosolyogjanak, hanem az égi mesterek és azt mondhassák, no jól van. Megcsináltad. Életből ötös. Egyszer talán elérem.