Cikkek
Anyáknapja
2011-04-30Gyereknek lenni jó. Vannak valakik, akik próbálják szeretni, védelmezni, akik mindig segítenek, akik könnyeznek, ha a gyereknek fáj, és gondolkodás nélkül hozzák meg az áldozatot a kisebbért.
Május. A természet üde zöldje, a virágok színkavalkádjának szívmelengető bölcsője. Az érés kezdete. van egy nap ami az anyákról szól. A nőről, akiben élet van, és termékenység, és a szándék, hogy odaadja magát a férfinek, hogy termőtalajává váljon az életnek, hogy a szerelem gyümölcsét magába hordozza, táplálja, óvja a testében, és kínok közt életet adjon. Aztán pedig legnagyobb szeretete, és legjobb tudása szerint adjon oda mindent, ami az ő világába van, amiben hisz, amit szeret, s ami tudása van mind felkínálja.
Én a szerencsések közé tartozom. A sorsom úgy hozta, hogy olyan felmenőim vannak, akik mindent, ami a szívükben sarjadt, azt tálcán nekem és öcsémnek adták, és adják ma is.
Sosem volt könnyű a sorsunk. Mindenkié bús-édes, fájdalmas és szépséges. Egy nagymama, aki kései gyermek, harmadik lány, és akit olyan csepp kislányként zártak kolostorba, oly korban mint most a kicsiny fiacskám. Amikor még az anyai mesére, és meleg ölelő karra volna szükség, akkor ő többedmagával, csupa megszeppent lányka között bújt a takaró alá, egy világháború szelében, melyről még sosem mesélt. Remélem egyszer mindezt elmeséli. Egy nagyapa, aki egyszem fiúcskaként, apa híjján, halálosan beteg testvérrel, vált anyukája kicsi szerelmévé, és férjévé, s akitől sosem szakadt el igazán. Aki erősnek mutatta magát, de belül mégiscsak hiányzott az erős apa, aki tanácsot ad, és megvédi. Egy nagyapa, akiben ugyanaz a tűz lobogott, mint bennem, az a soha bele nem törődő, az életért, és emberekért harcoló kos, aki minden falnak nekimegy ha kell. Akit minden ember szeretett, mert csak arról szólt az élete, hogy segítsen! Állatokon, s embereken. Hogy a világot élhetőbbé és szebbé tegye.
A másik nagyapám, aki igazi fehér kesztyűs nemesként be volt zárva saját lelke szigorú várába, s csak egy-egy huncut pillanatban mosolygott ránk, évente kétszer. A másik nagymamám, akiben nagyobb életszeretet volt, mint amekkorát a teste be tudott fogadni, akinek élénkzöld szemeiben a szerelem tüze lobogott, az élet szerelmeseként mély vallásos hittel élt messze tőlünk.
Az anyám, aki a legszebb nő akit valaha láttam. Emlékszem az áhitatra, ahogy gyermekkoromban néztem rá, azokra az angyali szemekre, a tökéletes arcívére, a nemesi ajkaira, a templomhoz hasonlatos homlokra, a mézszőke hajára. Mindig tudtam, hogy nem ember, hanem egy szomorú angyal. Igazi tiszta gyermeki lélekkel, akinek szíve húrjain minden zene felcsendül. A legfinomabb legéteribb nő, a legnemesebb virág, akinek szirmai olyan finomak, hogy csak óvatosan szabad hozzá érni.
Az apám, akinek az igazi család volt az álma, a tartozni valahová. Amikor nagyapám megismerte a két lélek, akik apa nélkül nőttek fel egymásra talált. Ő kapott egy fiút, akivel együtt érzett, s apám megkapta a hőn áhított apát. Örök szeretet lett az övék. Egy apa nem könnyen adja a lányát. Egy hasonlat szerint olyan érzés a lánya randevúja egy apának, mint mikor a művész a Stradivári hegedűjét egy gorilla kezébe adja. Ő látta a művészt apámba, s neki adta ezt a finom hangszert, hogy játszon rajta lágyan szerelmes dallamokat.
A családunk mindig harcolt. A politikával, az emberi butaság ellen, lobogott a fáklya, amely fényt próbált csalni az emberiség, és a magyarság egyik legsötétebb korába. A nagyapám, aki titokban gyógyította a rákosokat, és segített megnyugvást hozni a haldoklóknak, a nagymamám, aki mindenkit mindig kiszolgált, akinek a konyhája messze földön híres volt, és a rácsos linzeréért ölni tudtak volna, a sok ügyvéd ahogy falta a gyöngyhagymáját, és a cékláját. Aki sosem volt rest, mindig tiszta illatos, finom és gondoskodó volt, amellett, hogy ő volt a másik olyan szépség, akivel nem érdemes felvenni a versenyt. Tökéletes alakja, finomsága, és elszántsága utánozhatatlan. Amellett, hogy szép olyan akaratereje van, mint senkinek.
Az élet sosem kímélt minket, a betegségek sorban jöttek, és mindannyiunkat meggyúrtak, testileg és lelkileg. Mindig felálltunk, és mentünk tovább. Mert ami közös volt bennünk mindig is, az az élet szépségének szeretete. Mert bármit vettek is tőlünk egyet sosem tudtak az erős hitet a világ szépségében, jóságában és igazságában. Mert mind harcosok vagyunk. Akik sosem adják fel. Mert az erő ami minket összeköt, az 200km távolságon túl is működik, ha kell akkor 1200km-re is elér egész Rómáig.
A mi zenénk az mollokkal van tele, keresztekkel, és békkel. Nagy örömökkel, és nagy bánatokkal. Nagy betegségekkel, és nagy szívfájdalmakkal. És mégnagyobb csodákkal.
Tudom, hogy a gyermek választja szüleit leszületése előtt, s én mégegyszer őket választanám. Mindüket. Büszke vagyok rájuk. Mert a lelkük csodaszép, reménnyel, és szeretettel teli. Mert képesek egymást szeretni, megfogni egymás kezét, és haladni az élet útján. Mert tudom, hogy rájuk számíthatok mindig, mindenben. Szólhatok éjjel, vagy nappal, nem hagynak cserben. Velem sírnak, és velem nevetnek.
Egyszer az öcsém azt mondta. Tudom azt szeretnéd, ha vegetáriánus lennék, és szellemi könyveket olvasnék, Rudolf Steinerrel kelnék, és feküdnék, egész nap jógáznék, és fényképeznék. Nem szeretném. Légy olyan amilyen vagy. Szeretlek. Mindig mikor meglátom azokat a kék szemeket, a boldogság jár át. Büszke vagyok rád!
Tudom, hogy bár ennyi minden összeköt minket mégis csak egy furcsa szerzet vagyok nektek. Sosem próbáltatok nevelni, mert nagy feszülések voltak bennem. Szerettem volna mindig olyan szép lenni, mint ti, de ez nem sikerülhetett, mert túl magas volt a mérce. Óriási szél volt bennem, amely viharként tört ki. Vágytam az élet lényegére. Számomra az értelmes dolog, a mély emberi titkok voltak, az élet összefüggései, Isten kifürkészhető titkai. Szétfeszített a vágy, hogy ezotériát tanulhassak, hogy létünk titkait megismerhessem. Minden más lényegtelen időfecsérlésnek tűnt. Éheztem és szomjúztam mindezt. Megkaptam tőletek a meséket, az álmokat, a szépséget, így ez még erősebben inspirált hogy kövessem utam szavát.
Hogy a lényegtelenen túl meglássam az értéket, hogy a kincseket felszínre hozhassam. Ma is, hogy megtaláltam az utam, hajt egy erő, hogy segísek. Legszívesebben szétnyitnám magam, és nektek adnám, ami bennem növekedett. Segítenék asztmán, allergián, magas vérnyomáson, szívbetegségen, reumán, emésztési zavaron. De ezt csak akkor tehetem, ha kéritek. Ha kellek nektek. Ha be akarjátok fogadni.
Nehezen beszélek a hétköznapról, mert bennem van még mindig az a régi feszülés. A lényegesről.
Azóta rájöttem, hogy a számomra lényegtelen is lényeges. Hogy a lekvár is fontos, és a hétköznapok is. Nem cska Isten titkainak a kifürkészése.
Szeretnék jobb emberré válni. Olyanná, akiben nem kél harag, olyanná, akiben a nyugalom tiszta tava lakozik. Aki figyelni tud másra, rátok, a ti életetekre, a szenvedésetekre, az álmaitokra, aki megértő, és meghallgató. Aki nem akar titeket megváltoztatni, és nem akar ilyen elemi erővel mindent odaadni nektek. Aki megvárja, hogy kérjetek. Aki megvárja, hogy mondjátok, gyere, mert szeretünk, és hiányzol. Vagy azt mondjátok, jövünk, mert veled szeretnénk lenni.
Tudom, hogy mindent jól csináltatok, hogy ha hibáztatok is, az is szeretetből történt.
Sosem adtam fel az álmaim. Addig hajtott a belső tűz, amig meg nem találtam azt a férfit, akit ugyanabból a fából faragtak, mint engem. Akit ugyanaz a tűz hajt, aki ugyanabban hisz, mint én, és aki ugyanazon az úton lépdel. Aki nem akar hazugságban élni, és nem köt gyáva kompromisszumokat. Aki szeretetteljes, és bölcs. Akinek nemes miden vonása, és erős szellemisége minden embert megérint. Akinek a kezét 30 év múva is boldog büszkeséggel foghatom.
Kerestem az igaz tanításokat, ahol megérthetem a világ működését, az iseni csodákat, az élet misztériumát. A tiszta szívű mestert, aki vezet ezen az úton, és megmutatja mi is a szerettteljes bölcsesség, és a bölcsességteljes szeretet.
Vágytam a gyerekre, aki kiváncsi, és nyitott, aki hallani akarja életem meséit, akit zongorázni taníthatok, és minden pillanatunk meghitt és bensőséges. Aki szintén lényegkereső.
Mindent megkaptam az égiektől. Hivatást, tehetséget, szépséget, szerelmet, gyermeket, a leghűségesebb társat, és titeket.
Most már csak mindezt ki kell bontakoztatni, hogy a végső órán teli kelyhet vihessek az égieknek, és elmondhassam, szép életem volt.
Szeretnék több kapcsolatot veletek. Olyat, ahol egyetértés, szelíd nyugalom van, ahol az elfogadás az úr, és szívünkben a béke honol. Ahol a köcsönös tisztelet munkál, és ahol mindenki betartja a másik határát. Szeretnék hazamenni örömmel a szívemben, és reménnyel telve, és a szívetekre hajtani a fejem.
Boldog anyáknapját Anyukám, Mama, és boldog Apáknapját is Apukám!
Szeretlek Titeket! Az egész lelkem a tietek!