Cikkek
Tavaszi méregtelenítés
2011-03-16Nyakunkon a tavasz! már csak pár nap és az álmodozó halak csillagjegyből átlépünk, vagy inkább berobbanunk a kos csillagjegybe! Ezt pedig mindenki érzi a zsigereiben!
Amikor az első napsütés megörvendeztet bennünket, még a legnyugodtabb embernek is nehéz a négy fal között ülnie. Több, mint öt hónap a négy fal közé bezárva, mesterséges világításban, lebetonozott utakat róva megteszi a hatását. Ilyenkor érdemes a télen felszedett zsírpárnáktól megszabadulni, a sok mesterséges étel, cukorzott ital, mozgás és levegőhiány okozta hatásoktól megszabadulni!
Hogyan tedd mindezt? A leghatásosabb a böjt. Minden 21 évfeletti embernek javasolt heti egyszer 24 órás, vagy merészebbeknek 36 órás böjtöt tartani. Ilyenkor pihen az emélsztőszervrendszer, amit általában a sok, és rendszertelen evéssel folyamatosan terhelünk. 42 év felett pedig heti két ilyen napot érdemes tartani. negyedévente, főként évszakváltáskor pedig javallott háromnapos böjtöt tartani. Többféle böjt létezik, a mai civilizált, és túlkímélt ember számára a legalkalmasabb a léböjt. Ez napi 2 liter tiszta forrásviz, vagy tisztított víz, esetleg ásványvizet jelent, semmiképpen sem csapvizet! Valamint gyógyfőzeteket, kamilla, csalán, édeskömény, ánizs, menta teákat. A koffeines teákat, és italokat ilyenkor kerülni kell, valamint az alkoholt, és cigarettát is. E mellett lehet fogyasztani frissan facsart leveket, délelőtt 10 órakor gyümölcslevet egy féle gyümölcsből 2-3 dl-t, délben érdemes zöldséglevet készíteni, répa, zeller, cékla, a zöldségeket lehet keverni, ezt érdemes kikanalazni, mintha levest ennél. Fontos, hogy mindezt lassan tegyed. Délután 15 óra körül pedig érdemes megint gyümölcslevet inni, csakis frissen facsartat. 17 óra körül pedig lehet vacsora helyett zöldség levet kikanalazni. Böjt idején se fogyassz már csak vizet, vagy gyógyfőzetet 18 óra után.
Amikor éppen nem böjtölsz, akkor is érdemes figyelembe venni a következőket. Felnőtt( 21 év feletti ember) napi két főétkezést tartson, délelőtt és délután érdemes egyféle gyümölcsöt fogyasztani. Egyél minél több tápegész ételt, olyat, ami vitaminokban, nyopmelemekben és ásványi anyagokban gazdag. Ezek főleg a nyers növényi ételek! Ha teheted ne főzd, ne süsd és ne párold őket! Időt takarítasz meg, és jót teszel vele az egészségednek. Ez az egyik titka az örök fiatalságnak. A növény életerejét ilyenkor elfogyasztod! A csoda nem a méregdrága kőolajszármazékot tartalmazó krémekben van hát! Ezek a nyers zöldégek, gyümölcsök egyben napkonzervek is, magas a biofoton sugárzásuk, ami az élet alapja. Bővelkednek enzimekben, amik biztosítják számunkra a jó anyagcserét. Ezek az ételek tele vannak vitaminokkal, amíg nem hőkezeled őket, 55-60 fok felett elveszítik az ételek a vitamintartalmukat. Szerves sókat tartalmaznak, amit az emberi szervezet képes feldolgozni, és beépíteni. Ettől javul az anyagcsere, helyrejönnek a vérnyomásproblémák. Fontos a jó anyagcseréhez a rostbő táplálkozás, hiszen ez a jó emésztés kulcsa. Ha az emésztésed lassú, a szervezet elkezd raktározni felesleges anyagokat, méreganyagokat és zsírokat, a bőr elkezd ráncosodni, ugye ezt te sem akarod? A növények és gyümölcsök gyulladásgátló hatásúak, javítják az immunrendszert, és kiváló az antibiotikus hatásuk. Valamit az oly közkedvelt lugosításért is ezek felelősek. a leghatásosabb lugosító kúra a 21 napos citromkúra.
Érdemes évente két egy hetes- kilenc napos nyers kúrát tartani, illetve gyümölcs napokat beiktatni. Óvatos kezdőknek először estig csak gyümölcs, és este egy könnyű vacsorával befejezni a napot, haladóknak 26 órás gyümölcsnapot, reggeltől másnap délig csak gyümölcsöt fogyasztani. Ezek a kúrák megtisztítják, feltöltik a szervezetet, és nem utolsó sorban fiatalítanak!
