Cikkek
Újév, új élet
2011-01-04Január. Hideg,rideg, sötét. Böjtölős, anyagilag, érzelmileg, lelkiekben. Kezdődik a hit időszaka. Ezzel együtt érkezik a kérdés miben hiszünk?
Keménység, és lágyság együtt. Mint egy erős anya, olyan ez a január. Erőt sugároz, mégis lágy és óv. A december nagyvonalúsága után egy éles kontraszt. Mint ahogy a nyilas minősége, és a bak minősége közötti szembeötlő különbségeket észre lehet venni, a pazarló nagyvonalú, nagyban gondolkodó mindenki a vendégem nyilas, és az előre gondolkodó, spórolós, terveket keményen megvalósító bak között. Ahogy kihunynak a fények, és hirtelen elillannak az angyalok, ott marad az anyag.
Kicsit olyan ez, mint amikor a hitetlen felnőtt azt mondja a gyereknek, a mese csak mese. Pedig nincs is annál szomorúbb, mint egy álmaitól megfosztott nagy gyerek, aki céltalanul lézeng a saját életútján, és nem érti hogy is csöppent ebbe a világba, és vajon mi ezzel a célja?
Múltkor egy barátnőmmel oldás közben arról beszéltünk, vajon mi a jobb, ha valahol álvallásos családban nő fel a gyermek, ahol csak egy látszat hiszünk van, miközben nincsenek mögötte igaz érzelmek, vagy egy kőmaterialista család, ahol keményen kijelentik Isten csak mese azoknak, akik annyira félnek, hogy nem merik beismerni, nincs semmi. -mondják mindezt rettegve, seduxent szedve, esti borral, kis kábítás itt, kis kábítás ott, csak ne fájjon annyira ez a hitehagyottság. Véleményem szerint egyik sem jó. Viszont minden családban van egy érző szívű ember, akinek csillog a szeme, tiszta a tekintete, és ragyog a hittől, és a szeretettől. Ha más nem egy nagynéni, vagy egy nagymama, de volt már szomszéd nénire is példa, aki egy fánk kóstoló közben mesélt arról, hogy léteznek lények, akik annyira tudnak szeretni, amennyire mi emberek csak álmainkba tudunk, és azon munkálkodnak, hogy nekünk segítsenek, és óvják botladozó lépéseinket. Merthogy nem mi vagyunk a teremtés csúcsa, hiába látszik erről a kis vakondtúrásról úgy. A nevük angyalok. Azon munkálkodnak, hogy a vakságból szép lassan kivezessenek, és reménytelenség reménnyé váljék, a hitetlenség hitté, a szeretetlenség pedig szeretetté. és bizony, bizony ez is csak olyan mint egy nagy cég, vannak vezetői, igazgatói, és tulajdonosa, úgy hivják Isten. Csakhogy ő egy igazságos vezető, és a törvényei is igazságosan működnek úgy hívják karma.
Szóval a legtöbb ember életében van egy ilyen szomszéd néni, vagy papbácsi, aki fáklyaként ragyog hosszú évek távlatából példaként.
Év eleje van. Egy új lap, új lehetőség. Lehet újra álmodni, megálmodni mit szeretne tőlem ez az év. Mi a célja velem, s hogy tudnék minderre ráérezni.
Vannak ezek a titkok, meg erők amiket kiadnak könyvben. Szoktam ajánlani, egy feltétellel, ne vedd komolyan. Mert már az alap gondolat sem stimmel. Nem egóból kell kierőszakolni a dolgokat, hanem harmónikusan ráérezni, hogy mi is lehet a dolgom. Ez pedig munka. Kemény munka, úgy hívják önismeret. A világismeretből mindenkinek volt már része bőven. Iskolában, médiában, mindenhol erről van szó. Önismeretről alig. legkevésbé a családokba. Betesznek 4 évesen egy szűk kis skatulyába, és olyannak akarnak látni, amilyennek ők kitaláltak. Mert ez így kényelmes. Lehet, hogy közben 53 éves lettél, de az anyád még mindig oda tesz, abba a kis lyukba, ahová, már 4 évesen sem fértél be.
Milyen szép lenne egy anya, aki kitárt karral, és reményteli szívvel nyitottan várná a gyermekét, és azt mondaná, szia, kiváncsi vagyok rád, szeretném tudni valójában ki vagy? És nem én akarlak megbélyegezni. Figyellek, és nyitott a szívem feléd.
És még szebb lenne, ha ez lenne a párkapcsolatban. Nem egy hónap, fél év után lehúzni a redőnyt, én már tudom milyen vagy pont. Az ember egy dinamikus, fejlődő, változó, folyton mozgásban lévő lény, mint a tenger cseppjei, azok sem merevednek ki egy helyen. Vagy a levegő, folyton változik a hőmérséklete, a mozgása.
Nem utolsó sorban mi is változunk. Valamerre. Jó esetben fejlődünk, és haladunk előre az utunkon. Mindenki a sajátján. Saját célok felé, mert mindannyian máshonnan kezdtük az életünket, más tapasztalatokat hoztunk magunkkal, másban vagyunk jók, és mások a nehézségeink. Nem lehet lemérni egy embert. Hiszen most csak a gyöngysor egyetlen szemét látjuk, hogy mi volt előtte, és mi lesz utána, azt nem tudhatjuk. Csak következtetni tudunk. Hiszen abból a pohárból iszunk amit tegnap faragtunk, és holnap annak a levét isszuk majd meg, amit ma préselünk.
Ezért kell a téli szobában, gyertyafénynél egy füzetet elővenni, és merész tollvonással tervezni. Mit szeretnék 2011-ben. Mi valósuljon meg? Hogyan tud mindez megvalósulni?
Ehhez a adunk most segítséget Ákos, és én. Ezért lesz egy célmeghatározó jógaműhely, január 22-én ahol beszélgetéssel, mozgással segíteni fogunk, hogy kitörj a hétköznapok mókuskerekéből, és kitekinthess, hogy lásd mit is szeretnél. (jelentkezés :akos@akosjoga.hu)
Ebben a hónapban, aki először jön hozzám, az február 10-ig féláron 3000Ft-ért jöhet egy kineziológiai oldásra, és hozhatja el egy barátját, anyukáját, munkatársát, esetleg főnökét. Jelentkezés telefonon: 06-20-391-29-45
Várlak szeretettel, hogy megvalósíthasd álmaid, és kiderítsd mi az ami ennek elérésében meggátol!
