Cikkek

Létjogosultság

2007-10-23

Hogy miért ez az oldal?
Minden ember társra vágyik, már egészen kisgyermek kora óta.

A játszótéren, akivel homokozhat, akivel a dömpert tologathatja, bicajjal kincsvadászatra indulhat. Később az iskolai táborokban éjjel őrt együtt állhatnak, a tánciskolában akivel botladozhat. 

Végh Veronika cikke 

Észrevétlen beköszönt a kamaszkor. Innentől pedig mindennél fontosabb lesz a másik nem. Vagy a sajátja, s erre jó, ha idejekorán fényt derít az ember. Barátot valahogy könnyebben választunk, kevesebbet csalódunk. Természetesen csak akkor, ha az ember ismeri magát, s hozzá „méltó” barátot választ.

Kutatásaim szerint az emberek fele hisz csak abban, hogy létezik valahol a világban az igazi, vagy ahogyan a legtöbb helyen írják a Nagy Ő.
S még kevesebben hisznek abban, hogy egyszer  majd rátalálnak.

Vajon ez elég?

Az élet is úgy működik, mint a mesékben, egymásra csodálkoznak, szárba szökken a szerelem, és boldogan élnek, míg meg nem haltak?

Régen úgy gondoltam, gyermekeimnek - kik sokan lesznek - körbeülik anya szoknyáját, igaz meséket mondok majd, rendetlen királylányokról, akik a mosatlant a szennyestartóban hagyják, az edények kidőlnek a mosogatóból, s a panelt ellepik a hangyák.
Még rendetlenebb királyfikról, kik lerúgják az ajtóban sáros királyi bakancsukat, s hullán esnek be a békésnek alig nevezhető családi kastélyba, amit panelnak álcáz a segítő tündérke.

A meséim pedig mind ott kezdődnek, hogy és akkor összeházasodtak. Bár ne tették volna. Nem azért meséltem volna nekik mindezt, hogy elkedvetlenedjenek, pusztán azért, hogy megkönnyítsem nekik az életet. Hogy tudják, nem minden döntésük vezet a boldogságba örökkön-örökké.

Életünk során mindig rosszul döntünk - szerelmi ügyekben. Egy kivételével. S ha jól élünk, önismerettel, és társismerettel, figyelemmel, türelemmel, és szeretettel, akkor ezzel a valakivel fogjuk leélni az életünket.

A legtöbben úgy gondolják, hogy ők ennél nem érdemelnek jobbat, hiszen ezt hozták magukkal. Az ősök már idejekorán megírták sorskönyvüket. Ők pedig miért is bírálnák felül, honnan lenne erő ezen változtatni?
Ilyenkor pedig aki az utunkba kerül, azzal élünk, válogatás nélkül. Ez aztán frusztrációhoz, haraghoz, gyűlölethez vezet, amivel együtt élni ólomnehéz. 

Ellensúlyozni kell, hogy valahogy kibírható legyen az élet. Így van, ki tudatot módosít szerekkel, van ki hájakat növeszt maga köré, van ki a munkába menekül, s van ki folyamatosan vásárol, körbebarikádozza magát a múlandó dolgokkal, hogy még az elmúlás előtt agyonnyomja.

A legtipikusabb pedig a szeretőtartás. Mert ha már a rohadék, vagy az a nagy tehén rettenetes, de nem válhatok tőle, akkor egy kis öröm nekem is jár. Ez az ördögi spirál pedig betegségekhez vezet, és a legbiztosabb útja az emberhez nem méltó életnek.

Gondold végig, hány boldog párt ismersz, legyen az huszon-, harminc- vagy akár nyolcvanéves.

Mi lehet a titkuk?

Ha létezik életeken át tartó szerelem, ha van igazi, akkor Te is megérdemled, hogy rátalálj.
Indulj el a hozzád vezető úton, s találd meg magadat, csodálkozz rá a benned rejlő ismeretlenre, hogy elindulhass a hozzá vezető úton, s megtaláld!

Ebben fogunk Neked segíteni e honlappal. Egy kis fénnyel, egy segítő kézzel, tanáccsal, hogy végig tudj menni a helyes úton.

Ui.: Iratkozz fel díjtalan hírlevelünkre, hogy cikkeinket, tanulmányainkat elsőként elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!

Hozzászólások

Rozalinda [2007-11-15 19:49:31]
Sziasztok! Most voltam egy tudományos előadáson, ahol esküdtek rá,hogy illataink alapján kellene párt választani,illat-az illathoz.Mi a véleményetek?

Vera [2007-11-15 19:47:57]
Szia Csabi! Igazad van,én is csak keveset láttam.De elvétve van rá példa.A titok azt hiszem a tudatosságban van. Házasodni, remélhetőleg az ember jól átgoldoltan, szerelemből teszi, és nem arra játszik, hogy egy jól működő neveljük fel gyerekeinket bt-t alapít, ahol az össz kommunikáció a mit vegyek vacsorára, és hol a gyerek sálja? Lehet a házasság is izgalmas, a hozzád illő nővel. Ezen múlik minden. A Blog működik, és kétnaponta új írást olvashattok.

Eszti [2007-11-15 19:33:45]
A blogod szuper! Annyira szeretjük, családilag! Verafüggők vagyunk! Volt, hogy minden reggel rád kattintottunk először!Nagyon jó, hogy csináljátok!

Csabi [2007-11-14 12:46:53]
Olvastam minden írásodat még a "régi szép blogodról" kedves Veronika,huszonéves vagyok, jó párkapcsolatot láttam már, de jó házasságot vagy élettársi viszonyt aligha.Talán azért van ez, mert ami legális az már eleve nem érdekes.Járni valakivel izgi, hazamenni hozzá, alkalmazkodni, hallgatni a reklamálásait ---na az már nem kell.Főleg,ha jönnek a gyerekek , nagy kérdései ezek az életnek, segítsetek a mai ifjúságnak, s mindenkinek aki rossz párkapcsolatban él, pedig ők nagyon sokan vannak./ Azért a blogodat sem hanyagol el!!!!!!!! / CSabi

Anna [2007-11-14 06:26:04]
Mindent elolvastam, hihetetlenül jó, nem is dolgoztam semmit!:-)))

Név:

Hozzászólás:

Ellenőrzés:
(Írd a kép alatti mezőbe a képen látható értelmes magyar szót kisbetűvel, ékezetek nélkül!)




Feliratkozás a
Szerelmes levélre
Hogyan találhatod meg Te is az igazi szerelemet?
Iratkozz fel, hogy díjtalan cikkeinket, tanulmányainkat elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!
Vezetéknév
Keresztnév
E-mail
RSS feedek