Veronika blogja
Iskola
2008-10-01Ami a tankönyvekből kimaradt. Mert nincs aki tanítsa. Vagy mert nincs aki meghallja. Szívem melegével ajánlom minden olyan embernek, aki okít, tanít, nevel, vagy neveletlen!
Tantárgyak, jegyek, napló, kréta, felelés. 24 év szüntelen tanulás után állíthatom, sutba dobhatom mindezt, mert ami valóban lényeges, azt tavaly szeptembertől tanulom. Az iskolába sok mindent tanítanak. Például hogy kell elfelejteni gondolkodni, hogy kell bemagolni, amit a tanerő gondol a dolgokról, és hogy légy egysíkú, szürke, és unalmas.
Felejtsd el, hogy egyéniség vagy, itt mindenki egyforma, egytől ötig leoszályozható, és az a sok ismeretanyag, ami sosem volt szívben megélt tudás, csak agyba bevésett halott információk halmaza, azt hogyan biflázd, és aztán monoton hogyan hányd vissza.
Egy hat, most már hét éves gyerek bekerül a rendszerbe, és szépen felad mindent abból, amit magával hozott ismeretlen világokból. Kicsi bölcsességét kilúgozzák a felnőttek. A legnagyobb szülői, és tanítói tévedés, hogy mind egyformák vagyunk, s ami nekem jó, az jó a gyereknek is! Frászkarikát! Indivídum, akit meg kéne hagyni a saját tempójába, engedni kellene a saját álmait álmodni, és kibontakoztatni, hogy boldog felnőtté cseperedjen.
Megszületsz. Ahogy kiérkezel, ha természetes szüléssel jöhettél a világra, erős kezek ragadnak meg, nyakon öntenek hideg vízzel, leszívják orrod, szádat, teszteket végeznek rajtad, akár egy sci-fiben.
Egy lenne a fontos. Az anya. Az anyára rátenni, úgy hogy az a zsinór, mi táplált eleddig, az megmarad, hogy felkúszhasson aki megérkezett, és szophasson, hogy az anya mondhassa Isten hozott! És megnézhesse, ez az,aki érkezett, vele éltem kilenc hónapot, őt tápláltam, neki meséltem, ő az, aki engem választott anyjává. Amikor ők megismerkedtek, nem lüktet a köldökzsinór, akkor az apának kellene elvágnia. S csak ezek után megismerkedni vele. E helyett van az inkubátor, az azonnali varrás, és a most nem ecsetelendő dolgok. Amennyiben valaki császárral születik, megéli azt, hogy Nincs Választása. Kikapják onnan hirtelen idő előtt, és ez szinte az egész életére rányomja bélyegét. Akár hiszed, akár nem, akár tetszik, akár nem. Amit tehetsz, kineziológiai oldás a témába. Mert mindenre van megoldás.
Az óvoda szintén nagy kérdés. Az első elszakadás, jobb esetben, mert ha nem, akkor sajnos a szülők rákényszerültek a bölcsöde intézményére.
Tudd, hogy államilag egy gyerek maximum 8 azaz nyolc órát lehetne 6 éves kor alatt az intézménybe, akár óvoda, akár bölcsöde. Innen nem nehéz kiszámolni, hogy ha vki 8 órás állást vállal, és utaznia is kell, akkor jobb, ha megtanul teleportálni, vagy Harry Potter mód megkeresi a zsupkolcsot, hogy ne másfél órát a dugóba álljon. Vagy ne dolgozzon, vagy keressen hat órás munkát, vagy négy órásat, ha van.
Szóval óvóda, ahol remélhetőleg óvják a gyerekeket, és szeretgetik, és több a puszi, meg a simogatás, mint a szabály! Ha nem, akkor kérlek keress másik óvódát. A legrosszabb, ha a pedagógusnak nincs férje, vagy nincs nemi élete. Vagy nincs gyereke. Vagy nem szereti a gyerekeket.
Elérkeztünk a sulikhoz. Bemegyünk az iskola kapuján, és kijőve valamit elvesztünk önmagunkból. Azt a részt, aki figyelt magára, aki tudta kik vagyunk valójába, aki hallgatott a megérzéseire, aki hitte, nem csak az létezik amit látunk, aki érezte mindennek a jelenlétét, aki önfeledten tudott homokba rajzolni, akinek elég egy faág, hogy örömmel eljátsszon.
Megtanulunk félni a természettől, az állatoktól, a növényektől. Egyszer olvastam a "laza srác" gururól Ch-ról, hogy semmitől sem fél. Erre mondta drága vőlegényem, ok, akkor menjen ki a sűrű pilisi erdő kellős közepére, töltsön ott el 4-5 órát éjféltől. Akkor kiderül semmitől se fél-e. Elvesztettük a kapcsolatot a természettel, a természet felettivel, és önmagunkkal. Az egységből kétség lett. Kétség mindenben. Abban, hogy mennyire vagyunk szerethetőek, hogy mennyire értékes a létünk, hogy mennyire értékes a munkánk, és minden ami hozzánk kötődik.
Mondok egy nagyon személyes példát. Ma nagyon hiányoztak az apai nagyszüleim. Szerettem volna annak a bácsinak a nyakába ülni, akit alig ismerhettem, mert sosem vittek hozzá, meghúzni a bajuszát, és csak annyit mondani neki papa. Szerettem volna a feleségének, aki mindig nevetett annak a mogorva embernek az oldalán meghúzni a szoknyáját, és Vilmamának hívni. Szerettem volna az ugyanolyan zöldszemű mamámmal beszélgetni a férfiakról, mert azokhoz nagyon értett, és megkérdezni, milyen életet szeretett volna, mi hajtotta előre. Mindenkinek vannak ilyen feltörő vágyai, ha engedi, hogy kijöjjön, és ne benne forrongjon, elnyomva, betegségeket okozva.
A múltat fel kell dolgozni. A múlt sérelmeit nem lehet lejegelni, mert azzal, hogy régen történt, és a naptárba lapoztál rettentő sokat, még nem évültek el ezek a dolgok.
A születési trauma, az ha valakit nem szoptatott az anyja, ha más neműnek várták, mint ami aztán lett, ha a két szülő szeretetlen kapcsolatban élt, ha nem értették meg, ezeket mind fel kell dolgozni. Nincs mese. Különben fejti ki a hatását addig, amíg csak élsz.
Eric Berne tranzakcióanalízise óta tudjuk, a szülői parancsok, amiket belénk kódoltak hatnak. Ha a szülő, aki jó informatikus módjára programozott meghal, a parancsa dupla erősségűre nő! Vagyis a háklis anyós halálával mulya fia még elnyomottabb lesz a drága mama szelleme által.
Ott tartottunk, hogy iskola, és annak kapuja. Valami ott romlik el bennünk hosszú időre. Mig fel nem ocsudunk, hogy az élet nem fizikai törvényszerűségek halmaza, hogy az ember nem biológiai funkciók gombolyaga, hogy nem egy ügyes gép az ember aki a majomtól származott, származzon csak Darwin a majomtól a többik pedig égi teremtmények, halhatatlan résszel. A gyerekek ezt tudják. A gyerekek szeretettel fordulnak minden élőlény felé. Egészen addig, amíg a szülők át nem programozzák. El nem rontják, azt ami ösztönösen jó.
Szívből kéne átélni a tudást, nem az ismeretanygot éltetni. Az egyik halott lexikon, a másikat bölcsességnek hívjuk.
Megtanulni, megérteni, átélni, és aszerint élni.
Ez volna az, amit az iskolába meg kellene tanítani. Rávezetni a gyermekeket arra, milyen a világunk, őszintén szívből, és a szeretet útját mutatni nekik. Nem a törtetését, a nincs időd útját, mert az emberi lét csúcsa nem az igazgatói szék, a tizenharmadik havi fizetés, és a mazda hitele havi hetvenér. De legalább metálezüst. A kétségből az egyésgbe vezetni. A harmónia felé. Az önpusztítás helyett az építést mutatni, és megtanítani. Te így ismerheted meg önmagad. Így tudsz helyesen szeretettel cselekedni.
É
s akkor, csakis akkor boldog gyerekek jönnek majd ki a suli kapuján, akik megtalálják a helyüket a világban, tudni fogják mire születtek, és hogy állhatnak be a helyükre, tudni fogják ki a méltó társuk, és a fellobbant szikrát hogy csiholják óriású fényű tűzzé, hogy ennek a tűznek a melegénél nézhessék egymást, s szerethessék a másik valódi arcát egy életen át.
Hozzászólások
Iboly [2008-10-06 09:49:13]
Vera! nekem van egy 6 éves fiam, még ovis, ráhúztunk 1 évet, de olyan magasak az iskolai követelmények, hogy Gabikát az én alsós tanítónénimhez járatom heti kétszer,hogy megtanitsa írni, olvasni, hát ilyen .
Adri [2008-10-06 07:44:01]
az iskola sok mondent elront, megtanít sok jóra is, lehet, hogy lexikális tudásra nevel,de egy osztályra van egy pedagógus, aki lehet, hogy anyagi gondokkal van tele, otthon várja a második műszak, amit kihagy a gyerekek neveléséből arra ott a család, az anya, az apa ők bevihetik sőt be kell vinniük a szeretetet, a nyugalmat, a jóra nevelést.