Veronika blogja

Mazo lányok

2008-07-11

Kedvesek, szépek, intelligensek, a kezükben mindig ott a mobil, minden csörgésre összerándulnak, a gyomorgörccsel már megtanultak együttélni, és lassan mi is megszokjuk, hogy mélabújuk állandó. Körüllengi őket, mint egy lassan szivárgó, alattomos orrfacsaró parfűm. Ők a mazochisták.

Sokan vannak. Egyre többen. R. Sándor barátom nyolc évvel ezelőtt mondott egy mondatot, mi tegnap érett be. (Tegnap viszont hallottam valamit, mi mára lett világos, mégpedig az, hogy vannak dolgok, mik nem azonnal hatnak, lehet, hogy két három élet kell hozzá.)

Sándor szerint, aki minden egyetemista lány álma volt gesztenyebarna hosszú lágyan omló hajával, türkézzöld szemével, mely kissé lefelé konyult, nyurga testével, és lányasan szép arcával. Kicsit mindig szomorú volt, és az élet folyton-folyvást fájt. Ilyen volt a zene amit csinált, és a gondolatai is. Mindig mondtuk neki, Sándor, te olyan őszi fiú vagy. Benne az elmúlás, a nyár örömeinek szúrkálóan bántó emléke, a nincs érzése. A lányok akiket választott valamiért egytől-egyig szerették bántani magukat. Óriási bűntudatot hordozva kicsiny lelkükbe mindig az élet borúsabbik felére kacsintgattak, és ha csak egyetlen dolog is volt, ami kivetnivalót hagyott maga után, ők biztosan megtalálták.

A nőknek az kell, hogy fájjon.

Amikor minden rendben van, az egy idő után nekik olyan unalmas lesz, és elkezdenek vágyódni egy kis izgalom után. Az izgalmat itt mindenképpen érdemes definiálni, hiszen azt jelenti Bizonytalanság, ijedelem, félelem, szorongás.

Ha megkérdezel egy nőt mire vágyik, akkor a legtöbb esetben azt mondja biztonság, megbízhatóság, sziklaszilárdság. Ezt mondja...

és másképpen érez. Legnagyobb szerelmei mind egytől-egyig azok a férfiak=léhűtők voltak, akiket kevéssé érdekelte, így nem volt fontos a telefonhívás, ráért a találkozó, és a végén még annyira sem volt érdekes, hogy lezárják ezt a kapcsolatnak csúfolt valamit.

Reggel a gyomorgörcs, legalább érzem, hogy élek. A szenvedést összekeverni a szenvedéllyel, és a szerelemmel. Mert amikor nem hív fel, az nem azért van, mert taktikázik, izgalmas akar lenni, csak a napi programjába, ez valahol leghátul szerepel. A nők többsége viszont úgy tűnik ezt szereti. Mert így a hiányos részeket ki lehet szinezni a fantáziával, s rögtön érdekesebb, mint a valóság, hogy fontosabb volt a foci a haverokkal a pubban, mint egy esti séta, egy meghitten eltöltött vacsora,esetleg egy felszabadult szerelmeskedés a telihold fényénél.

Férjnek való. Ez a kifejezés nem a legpozitívabb kategória, amit a nők egymás közt ráhúznak bizonyos málészájú, tehetősebb, jószívű, segítőkész férfiakra, akikkel olyan az ágyban, mint egy végtelenre nyújtott matekóra május közepén a hátsó padban. Benne van a biztonság, a szeretetteljesség, a simogatás, az állandóság, és hiányzik belőle a változatosság, a meglepetés, az izgalom, és a vágy.

Valamire vágyni, mai folyton az orruk előtt van. Nehéz. Egyre nagyobb inger kellene.

Ellenben a szeretőnek való kiszámíthatatlan, eltűnős, hazudós, átvágós, félvállról vevős, na az az akibe halálosan bele lehet szeretni, mert mellett sosem tudod mire számíthatsz, beszámolói legtöbbször valótlanok, és sűrű ködbe burkolózóak, így szintén lehet képzelegni, és egy új férfit gyártani abból a csonkból, amit teljes ismeretnek hiszünk.

A nők legtöbbször nem tudják mit is akarnak. A kettőt együtt, vagiys hideget és meleget egyszerre, feketét és fehéret egy azon pillanatban. A férfiak pedig állnak bambán, mármint a férjnek valók, és nem értik, hová jutott a világ.

Nem bánok semmit. Jó volt ez a két év. Csopdálkozom. Miért jó a gyomorfekély, a menetrendszerű napi sírás, a hegyni hazugság, a szenvedélybetegség, és az a sok várakozás, amikor mégsem jött el, mert pont közbejött valami.

Élethazugság. Érdemes lenne ezzel a fogalommal kicsit közelebbről megismerkedni, és megvizsgálni, kinek az életében mekkora szerepet játszik. Mert nem a másiknak hazudjuk a legnagyobbat, hanem saját magunknak.

Legközelebb erről olvashattok.

Hozzászólások

Veronika [2008-08-12 11:19:02]
Köszönjük a verset, így zene nélkül még jobb!

ebreszto vers [2008-08-03 09:11:23]
Nyirkos lett a cicim a pusáp alatt, Mer az ofiszban a mítingen nem éri a nap, Pedig aszondják, a szilikonnak jót tesz az uvé, Mint hó végén a számlámnak az aputól jött lóvé. A nonfigi a derekamon marha jól mutat, Tolatáskor jelzi, az agyamhoz az utat, Bár szolcsiban a csajok szerint egész jó a mellem, De nem nyerhetnék vele még a légzsákom ellen. Kígyóbór csizmám, kicsit több volt mint hetven, Külsöm, mint egy statisztáé, a LeniKrevic klipben. Mango szatyor, telcsi, szájfény felken, Fontos az összhang, a trendem rendben. Karrierem építése nem egyszerű feladat, Gyakran kell térdelnem, az íróasztalok alatt. A píáros szakma, nem könnyű kenyér, A háton fekvő egértől, kérges lesz a tenyér. De hagyjuk is munkát, mert sietek éppen, Talizunk a csajokkal a Liszt Ferenc Téren. Indul a péntek esti "Szex és Nyújork" paródia túra. Ez a nagyvárosi, kozmo, trendi kultúra, Egy negyvenes ügyvéd, álmaim lovagja, Bájos az a poci, ha fakormányra rakja, Nem minden a külső, tartja a mondás, Dzsípiesz és klíma nélkül, hiába vagy Hondás. Ha eltűnnek a pasik, az ágyjelenet után, Hogy miért történik veled, te csak csodálkozol bután, Főzni azt nem tudsz, és nem akarsz gyereket, Egy liter tejért, mi meg nem tartunk tehenet, Húspiaci értéked, ahogy konvergál a nullához, Sorsod, mint a folyó, melyik olvadáskor hullát hoz, Macskát tartasz gyerek helyett, beszélsz majd a kutyádhoz. A vénlányok klubja, lassan téged is elátkoz. Nem az élet ver, hanem Te szívatod magad, Kicsit sokat néztél tévét, és ez átmosta az agyad, Bármit is mond anyukád, és tömi fejed a média, Az az út, amit jársz , az nem vezet sehova. Családod az nem lesz, igaz lóvé mint a pejva. De a temetőben tudod, nincsen menedzser fejfa, Az önmegvalósítás, meg a karrier a fő cél, Te döntöttél cicám, eszed, amit főztél.

Név:

Hozzászólás:

Ellenőrzés:
(Írd a kép alatti mezőbe a képen látható értelmes magyar szót kisbetűvel, ékezetek nélkül!)




Feliratkozás a
Szerelmes levélre
Hogyan találhatod meg Te is az igazi szerelemet?
Iratkozz fel, hogy díjtalan cikkeinket, tanulmányainkat elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!
Vezetéknév
Keresztnév
E-mail
Blog archívum
RSS feedek