Veronika blogja

Oktatóképző

2008-06-12

Ha mindig is érdekelt a jóga, és valódi tudást szeretnél, egy hiteles, és tiszta embertől, aki annak szellemében él, amit képvisel a hivatása,akkor itt a helyed. Ha nem tudod eldönteni, melyik oktatásnál kapsz valódi tudást, hogy kiállhass a diákok elé, megkönnyítem a dolgod, ime:

Haladó jógagyakorló- és jógaoktató-képző tanfolyam 2008. szeptember és 2010. július között

Dr. Csernus Imre szerint az örök ifjúság elixírje az új dolgok megtanulása. Te is szeretnél újra húszéves lenni?

Újat tanulva sikerélményhez juthatsz, ahogy egyre több olyan dolgot sajátítasz el, ami eddig Neked ismeretlen volt. A sikerélmény által megbizsergetve pedig felfokozhatod tanulási képességeidet. A könnyebb tanulás pedig újabb sikerélményhez juttat.

Ez a pozitív körfolyamat fiatalítja, újítja meg a lelkedet.

Arról nem is beszélve, a tanulásnál jobb befektetés nincs is, hiszen saját magadat fejleszted, ami örökké a Tied marad.

Hogy minél jobban, és két éven keresztül fiatalodhass, olyasmit ajánlok figyelmedbe, amit eddig még soha.

Egy olyan tanfolyamot, amibe az összes eddig összegyűjtött tudásomat beleteszem.

Itt végre minden olyan titkos tanításra fény derül, amikről sem az órákon,
de még a műhelyeken nincs szó. A techikai tudás mellett óriási hangsúly kerül a személyiséged fejlesztésére, melyet nemcsak a gyakorlásodban vagy az óráidon, hanem az élet minden területén tudsz hasznosítani.

Ezen a kétéves tanfolyamon megtanulhatod, hogyan hozhatod ki a legtöbbet magadból a jóga által.

Manapság rengeteg gyorstalpaló oktatóképzőt találsz, ahonnan gyanúsan rövid idő alatt "félkészen" kerülnek ki az oktatók. Gyakori eset, hogy amikor valamelyik tanfolyamomon részt vesz egy ilyen tanfolyamot megjárt személy, azzal a felismeréssel megy el: Rájöttem, nem tudok semmit.

Hogy Te ne érezd sem ezt, sem azt a bizonytalan érzést, mely diákod egy kérdése okoz Benned. Ha nem szeretnéd, hogy egy "indiai tornatanár" legyél, jó lesz, ha alaposan körülnézel, hogy kinek a tanfolyamán veszel részt. Féltudással kiállva emberek elé elég kellemetlen érzés tud lenni.

E tanfolyamocskák vezetői legtöbb esetben maguk sem végeztek el tanárképzőt, ezért a tapasztalat adta személyiségalakító erőket sem képesek átadni. Jómagam a számos egyéb tanfolyam mellett hét évet töltöttem nemzetközi hírű jógaoktató-képző intézményekben, hiteles mesterektől tanulva.

Boldogan adom át az ezen intézményekben megszerzett tudást. Nagyon lényeges, hogy ne csak az egyes technikákat tanuld meg, hanem a mögöttük álló filozófiai rendszert, erkölcsi alapelveket, és ezeket megértve és elsajátítva lásd meg a jóga egészét.

Ha a biztos, érett tudás megszerzése a célod, és a jóga ezoterikus részére is nyitott vagy, ez a tanfolyam való Neked.

Ha a célod az, hogy papírt szerezz, és megúszd az önfejlesztést, ha szeretet a könnyebbik utat járni, nem ezt a tanfolyamot javaslom.

Szabadon eldöntheted, hogy év végén teszel-e vizsgát, és megszerzed a
Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület által elfogadott minősített jógaoktatói címet, vagy nem vizsgázol, és pusztán magáért a tudásért tanulva Te leszel az egyik legügyesebb gyakorló. (A minősítés megszerzése folyamatban van.)
Ezen kívül természetesen kapsz oklevelet is.


Vezeti:

Vadász Ákos
dipl. jógaoktató, Iyengar-jóga oktató
az MJSZE által minősített jógaoktató
+ vendégtanárok


A képzés:

A tanfolyam 305 órás, mely minden olyan elemet tartalmaz, mely egy haladó gakorlónak vagy egy oktatónak szüksége van. Havi egy, hétvégi nap (20*1 nap) ad helyet a képzésnek, illetve két nyári tábor.


Ár:

A kétéves tanfolyam díja 300 e Ft, azaz alkalmanként 15000 Ft. Az ár magában foglalja az összes oktatási anyagot és jegyzetet.
A táborokat ez az ár nem tartalmazza, mert azok a szállás költségétől függenek. Vizsgadíj (ha szeretnél levizsgázni, hogy oktathass): 2*9900 Ft.
A vizsgákra év végén kerül sor, a tanfolyam alatt összesen kétszer.


Fizetés:

Az előleg lejön az árból, és a fennmaradó összeget folyamatosan tudod fizetni (alkalmanként 12000 Ft).


Különleges kedvezmény:

A tanfolyam ideje alatt a résztvevők 20%-os kedvezményben részesülnek az órarendi foglalkozások és műhelyek árából, mennyiségi korlát nélkül.


Jelentkezési határidő:

2008. augusztus 15.


Jelentkezési feltételek:

  • levél írása a szurja@szurja.hu címre, melyben leírod az elérhetőségeidet, írsz magadról és arról, hogy miért szeretnél ezen a tanfolyamon részt venni,
  • 30000 Ft előleg befizetése nekem személyesen az óráim előtt vagy után. A díj többi részét havonta tudod fizetni.
  • legalább féléves jógagyakorlás.


Helyszín:

Szervezés alatt, létszámtól függő.


Visszamondási feltételek és visszafizetési szavatosság:

Az első foglalkozás után úgy érzed, ha nem tetszik, amit kapsz, a teljes előleget visszakapod. Ha viszont a tanfolyam megkezdése előtt mondod vissza a részvételedet, az előleg nem jár vissza.
A tanfolyamot abbahagyva a vége előtt semmiféle fizetési kötelezettséged nincs.

Különleges ajándék az első 3 jelentkezőnek:

A gyors döntés, a határozott, céltudatos gondolkodás olyan erény, mely elnyeri jutalmát. Ha a szerencsés első háromban benne vagy, aki teljesíti a fönti jelentkezési feltételt, a tanfolyam díjából 30000 Ft kedvezményt kapsz ajándékba (e kedvezmény nem vonható össze más kedvezményekkel).
A kedvezmény érvényesítése a havi részletek fizetésekor történik.

Siess, hogy Te is megkaphasd e kedvezményt!

Ha van még kérdésed, ezen a számon hívhatsz fel: 0630/251-6006


Barátsággal:
Vadász Ákos

 

Utószó:

Amikor valaki igazán eredetit alkot, mindig megjelennek a "trendkövetők", akik azonnal másolják az ötletet, és próbálnak valami hasonlót létrehozni.  Kívánom neked, hogy az eredetiben részesülj! A formát le lehet utánozni, de igazi tartalommal feltölteni, ahhoz több kell, mint szemmérték.

Ajánlom Neked az eredetit! Végh Veronika

Hozzászólások

Teca [2008-06-18 09:46:06]
Ákosnak nagy neve van a szakterületén, sokat lehet tanulni tőle,igazi megdontolt bölcs ember nagy-nagy tudással, amit át kell adni másoknak. Sok sikert!

Török Andrea [2008-06-16 13:34:02]
örülök, hogy Ákos belefog a tanárképzésbe, mert magasan az ő órái voltak eddig a legszinvonalasabbak, pedig határainkon túl is kipróbáltam magam. A tudásán látszik, hogy globális, és érti a nagy összefüggéseket, nem csak egy karlendítésre figyelő tesitanár. Tudja mi a jóga, és képes átadni ezt a szerteágazó tudáshalmazt. Élvezetesek, és kihívásokkal teliek az órái. Sok sikert, és rengeteg leendő oktatót kívánok neked! A változás mindig megújulással jár, és mindig szebb napok kösztöntenek be olyankor! Egy régi diák, aki nem felejtett el!

Név:

Hozzászólás:

Ellenőrzés:
(Írd a kép alatti mezőbe a képen látható értelmes magyar szót kisbetűvel, ékezetek nélkül!)




Feliratkozás a
Szerelmes levélre
Hogyan találhatod meg Te is az igazi szerelemet?
Iratkozz fel, hogy díjtalan cikkeinket, tanulmányainkat elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!
Vezetéknév
Keresztnév
E-mail
Blog archívum
RSS feedek