Veronika blogja

Weekend az élet

2008-05-22

Elgondolkodtál már azon, te mit teszel azért, hogy minden reggel könnyedén ébredj, örömmel kelj ki az ágyból, és a nap hátralévő részében is felfelé görbüljön a szád?

Az évszak adott, az időjárás, akár süt a nap, akár májusi a vihar, akkor is energiával teli, és reményeket keltő.  A megújulás időszakába értünk, amikor a dús buja lombok láttán nekünk is kedvünk támad kivirágozni, s még a sok cserepes növénytől leszakad a karunk a virágboltostól hazáig, elgondolkodhatunk, hogy ha már teleültettük a lakásunkat a sok színes élőlénnyel, m magunkat hogyan bontakoztatjuk ki.

A fiatalság titka nem más, mint a folytonos megújulás. Ahányszor találkoztam A.val, aki velem egy napon született, csak éppen huszonöt évvel korábban, annyiszor esett le az állam, mikor az arcára néztem, mi sima, mint egy diáklányé, a haja feketén csillog, és a szemében mély tűz lobog. Próbáltam kideríteni a titkát, mígnem a múltkor elárulta. Imád utazni, s minden nagyobb világvárost bicajjal fedez fel. Berlin, Róma,  London két keréken. Itthon is csak felpattan rá, és meg sem áll Visegrádig. Ebből értettem meg, az ő titka nem egy férfi, nem a lányai, hanem a benne rejlő erő, amit hagy kibontakozni.

Sokszor megtörténik velünk, hogy padlót fogunk, és valami balul sül el, törik a csont, mert a lélek nem olyan rugalmas, így ha nem hajlik, akkor törik, vagy csődöt mond a párkapcsolat, mégis, az, hogy hogyan fogadod el a helyzetet, aminek nem passzív szemlélője vagy, hanem aktív részese, és a körülményekért bizony te magad vagy a felelős.

Az okokat minden esetben belül keresd, mert amig kihelyezed a felelősséget, nem fogod tudni megoldani a számodra kedvezőtlen helyzetet. Mert ugye, aki tehet róla, annak kellene megoldania, akkor viszont várhatunk ölbe tett kézzel, és lóbáló lábbal, benne az elviselhetetlen élet közepén, a napok pedig telnek, a hónapok peregnek, és még mindig nem érezzük jól magunkat, csak szenvedünk, és szenvedünk, miközben a szép évek eltellnek úgy ,hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkbe.

Könnyű ezt mondani, de hol lehet elkezdeni?

Elég egy kis lépés! A jó gondolatok mindig üres hassal jönnek, így amit javasolni tudok, hogy tarts egy három napos diétát, böjtnapot, és mire a végére érsz, hidd el a sok-sok méreganyaggal együtt ami távozik belőled, a rossz érzést felváltja majd a sok kreatív gondolat, hiszen lesz neki hely. a lerakódások fellazulnak, és a sok tea kimossa belőled, nem az emésztés köti majd le minden figyelmed, hanem lesz lehetőség gondolkodni.

Első nap tarts gyümölcsnapot, egyféle gyümölcsből, ehetsz délelőtt, ebédre, és vacsorára, csak hat óra után ne egyél már semmit. Második nap léböjt, igyál sok gyümölcs, és gyógyteát. A kamilla, és a csalán hatványozottan javasolt. Lehet gyümölcslevet is inni, ha nagyon korog a gyomrod. A harmadik nap lehet megint gyümölcsöt enni egész nap. Amikor a végére értél, egyél csak mértékkel, és próbálj egészségesen étkezni, kerüld a tartósítószeres élelmiszereket, az E-mber nem a sok e-től lesz energiadús. Ha teheted egyél minél több nyers dolgot(nem a tatárbifsztekre, és nem a bélszínre gondoltam véresen) sok-sok salátáar, zöldségekre, gyümölcsökre. Amint bejön a dinnye szezon érdemes lesz egy-egy dinnyenapot beiktatni.  Amennyiben te 42 év alatti vagy, napi egy böjtnap javasolt, ha e felett vagy, akkor heti kettőt érdemes tartani.

Ezzel a lépéssel nem csak hogy tisztulni fogsz, de sikerélményhez is juttatod magad, formába rázódsz, akár férfi vagy, akár nő, és máris derűsebben látod majd a világot.

Amit még tehetsz: keresd meg, számodra mi okoz igazán nagy örömöt, olyan tevékenységeket, amik igazán jól esnek, és minden nap iktass be legalább fél órát a kedvtelésedből. Lehet az keresztrejtvény, egy könyv, vagy táncolás otthon. A lényeg, hogy felfedezd, mi okoz neked örömet, és tudd, hogy ezt megadhatod magadnak. A mártír élet nem vezet boldogsághoz, hidd el! és főleg, amártírok körül nem csupa boldog ember él, hanem ettől mindenki megkeseredik.

Amennyiben teljesen tanácstalan vagy, és nem tudod mi nem stimmel az életedben, elég, ha elhatározod magad, hogy márpedig te boldogabban szeretnél élni, elfelejted a külső okokon való rágódás, mert hidd el, nem a főnököd, a rossz munkád, az anyád, vagy a férjed tehet arról, hogy nem vagy boldog. 

 Mindenki a saját boldogságáért felelős!

Szépen is néznénk ki, ha ez ki lenne osztva, és az én boldogságomért a férjem, az anyáméért én, a férjem boldogságáért a gyerekem lenne a felelős. Az élethelyzet amiben vagy, az a te döntéseid folyondárjaiból fejlődött ki. Kibogozni is te tudod. Fontos viszont, hogy ne fuss körbe-körbe, és ha ezen rágódsz már hónapok óta, akkor egyszerűen engedd el. Dőlj hátra egy kicsit, hogy ne görnyedve koncentrálj rá, hanem legyen rálátásod. Az elfogadás nagy segítség. Ok, most ez van, ebben a helyzetben vagyok, hagyod, hogy a dühöd, haragod elpárologjon, és akkor szépen lassan a lila köd feloszlik, és képes leszel majd gondolkodni, és felismerni, hogyan kerültél ebbe a helyzetbe. Akkor pedig egy karnyújtásnyira lesz a megoldás.

Senkinek sem megy befektetett energia nélkül. Nem fogsz egyik reggel sem úgy ébredni, hogy karcsúbb vagy, eszesebb, vagy híresebb. Ezekért meg kell dolgozni.

Az, hogy neked mennyire lesz vasárnapi életed, rajtad múlik! kívánom, hogy sikerüljön!

Hozzászólások

Dandi [2008-05-22 07:34:13]
Szeretnék vasárnapi életet, de valahogy úgy érzem nekem mindenért háromszor annyit kell tenni mint másnak! Húzom az igát sok éve, és semmi eredménye. kipróbálom ezt a három napos böjtöt, de csak péntektől, mert félek, ha hétköznap csinálnám a tárgyalóba összerogynék a második napon. Hétvégén viszont kis kirándulás közben, sok alvással, napozással egész jól hangzik!Megírom hogy sikerült!

Név:

Hozzászólás:

Ellenőrzés:
(Írd a kép alatti mezőbe a képen látható értelmes magyar szót kisbetűvel, ékezetek nélkül!)




Feliratkozás a
Szerelmes levélre
Hogyan találhatod meg Te is az igazi szerelemet?
Iratkozz fel, hogy díjtalan cikkeinket, tanulmányainkat elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!
Vezetéknév
Keresztnév
E-mail
Blog archívum
RSS feedek