Veronika blogja

Szünet

2008-03-25

Töltekezés. Amikor minden kicsit kimozdul a helyéről, hogy később újult erővel rendeződhessen.

A virágot is érdemes néha forgatni, mert a fény felé eső része így jobban nő, erősebb lesz és dúsabb, míg a sötétebbik fele satnyább, és sötétebb. Később pedig elkezd a szára hajnalni, deformálódni, mert szegény fordul a fény felé, amennyire egy cserepes növénytől tellik. Így vagyunk ezzel mi emberek is, ha sokat ülünk a munkánk fölé görnyedve, megmerevedik mindenünk, elzsibbad kezünk-lábunk, s végül már gondolkodni sem fogunk tudni.

Ezért kell néha kiutalni magunknak egy kis szabadságot, és aki teheti az elutazik, ha lehet határokat elhagyva, ha nem akir a városhatárt átlépve, de ha a körülmény engedi csak olyan helyre látogassunk, ahol eleddig még nem, vagy nagyon rég voltunk.

A berögzült autómatikus dolgok nem tesznek túl jót az embernek. Pláne, ha ez rendszeresen ismétlődik, és ugyanarra mindig ugyanúgy reagálunk, mert csak ezek a dolgok történnek meg velünk. mert mi így éljük az életünket.

Be sokszor hallom : Velem nem történik semmi.

Ilyenkor szoktam megkérdezni: Miért mit csinálsz?

Hát semmit! Akkor mégis, hogyan történne veled valami? Ahhoz cselekedni kell! és legelőször változtatni. Szokásokon, berögzült mozdulatsorokon, mindenen, ami leülepszik a lelkünkre, és fullasztó, nyomasztó. Autómatikusan élni, ugyanazokat a dolgokat gondolni évtizedekig nem túl kifizetődő.

A változtatáshoz nem kell más, csak egy adag lendület, amikor az ember megkeresi magában a miérteket. Miért akarok változtatni. Ezeket jól látható helyre teszi az emlékezetébe, és bármikor mikor másképp, azaz a megszokott, unalmas, jól bevállt módon cselekedni, és belesüppedni a hétköznapokba.

Ehhez erő kell, vagy ahogy mondani szoktuk energia.  Ami az energiát irányítja, úgy hívják Csakrák. A csakrák az érzékszerveinkkel felfoghatatlan energiaközpontok, melyeknek a mibenléte materiális, vagy fiziológiai fogalmakkal nem határozható meg. (ettől még létezik, és téged is befolyásol!!!!)a csakrák az életerő tevékenységnek a központjai, együttműködnek a paraszimpatikus, a szimpatikus, és az autonóm idegrendszerrel, s így kapcsolódik velül a fizikai test. A csakra egy szanszkrit szó, melynek jelentése kör, mozgást, kereket jelent.

Néha több kell, mint egy kis löket az ember számára. Ha érdekel a jóga, szeretnél változtatni, az élethelyzeteden, a felfogásodon, a gondolataidon, a lehetőségeiden, vagy azon a módon, ahogy mindezt látod, akkor javaslom, gyere el Ákos műhelyére!!!!

http://www.szurja.hu/index.php?content=hireink&hir_id=94

Várunk szeretettel!

 

Hozzászólások

András [2008-06-17 16:47:47]
...na még egy kis CSAKRA téma: www.csakra-kerek.hu Üdv Csak Könnyedén Meditáljunk Együtt www.jogameditacio.hu

Ú.Zsuzsa [2008-03-27 08:44:32]
Sziasztok!Jó a töltekezésről a cikk, nehéz véghezvinni, én egyedül nevelem a 2éves lányomat minden segítség nélkül, nappal bölcsi én dolgozom,hát így hogyan, szüleim messze,ők sem vájkának az anyagiakban,és két tesóm még gimis. Mindent magamnak kell előteremteni, kapcsolatot sem tudok kialakítani normálisat, mert Dorkát nincs kire hagyni.Jó ördögi körbe kerültem,de kimászom belőle, 25 éves vagyok, értelmiségi, műegyetemet végeztem,2 nyelvet beszélek felső fokon.Jó mi? Olvaslak titeket, hátha találok valami jó tippet.Üdv.Újhartyányi Zsuza Szolnok

Bori- Borbála [2008-03-26 08:30:47]
Szia Vera! Jól írsz a változtatásokról, rajtunk is múlik hogy tudjuk ezt véghezvinni. Nekünk a párommal elég egyformák a napjaink, dolgozunk, 2 pici gyereket nevelünk, és esélyünk sincs nagyobb léptékű kikapcsolódásra.Ovoda, játszótér, kirándulás a gyerekekkela hegyekbe - mivel a nagyszülők dolgoznak csak nyáron van pár szabad napunk, de így is jól vagyunk, örülünk minden pozitív eseménynek.

Tünci [2008-03-25 21:41:49]
Régóta foglalkoztat, vajon mi (és nem a masszőr, a személyi edző, a természetgyógyász) mit tehetünk azért, hogy ne vérszegényen, ájuldozva, leverten, fáradtan, túlsúlyosan vegetálgassunk egy életen át. Lehet, hogy megtaláltam a kulcsát? A csakrákon múlna? Illetve azok helyes működésén? Én mindenképpen jelentkezem, régen jógáztam, kb egy évet, most pilatesre járok néhanapján.

Cser Enikő [2008-03-25 21:38:53]
Engem érdekel ez a műhely, mert folyton levert, és enervált vagyok, bizonyára lenne mit javítani energiáimon. Nem csoda, hisz napi kilenc órát a gép előtt ülök, a fővárosban lakom, szívom a benzingőzt, és alig van erőm mozogni-miután ennyit ülök. A program pedig legtöbbször az, hogy beÜLÖK valahová, valakikkel-mozi, színház, kávéház. Szeretnék végre mozogni, és tanulni erről. párszor jógáztam csak, nem vagyok nagy gyakorló, remélem, így is mehetek. Nagyon kiváncsi vagyok, mit tanulhatok, és hogyan fogom alkalmazni az életembe.

Név:

Hozzászólás:

Ellenőrzés:
(Írd a kép alatti mezőbe a képen látható értelmes magyar szót kisbetűvel, ékezetek nélkül!)




Feliratkozás a
Szerelmes levélre
Hogyan találhatod meg Te is az igazi szerelemet?
Iratkozz fel, hogy díjtalan cikkeinket, tanulmányainkat elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!
Vezetéknév
Keresztnév
E-mail
Blog archívum
RSS feedek