Veronika blogja
Sötétség
2008-02-10Egy temetésen állva vajmi kevés vígasz, mikor a nemrég életvidám polihisztort becsavarozzák a falba egy urnába zárva.
Imátkozzunk testvéreim.- mondta a szemüvesges pap, a kedvenc templomomban, és ködösen említést tett menyországról, meg hallhatatlanságról, miközben könyörögnünk kellett, nekünk bűnösöknek mind, és bőszen füstölt, amit himbált.(nyolc év aktív templomlátopgatás után vidáman celebrálnék én is, bár akkor tizennégy évesen a bérmálkozásom alatt eldöntöttem nem ez az az út, ami számomra kielégítő, túl sok a ködösítés, az ellentmondás, és pont a lényegi rész marad ki. Test és lélek. És a szellem? A romlatlan, a maradandó, azzal mi lesz? Természetesen a szocializmus közepén még ez is több volt, mint ateista társadalmunk, ahol a lelket puszta agyi tevékenységnek tekintették, és az anyagot az egyetlen istennek. Az van, amit látsz. Brávó! Akkor nekik lehet aggódni, mert a férfiak átlagéletkora 61 és fél év.) Aki elment, pont ennyi volt.
-Még mindig jobb, mint két éve a vakolókanállal. -én pedig próbáltam elképzelni, ahogy egy szerettünket bevakolnak egy falba, hogy örökké ott legyen.
Furcsa egy korban élünk. Rohamtempót diktálnak, folyamatosan hírekkel sokkolnak bennünket, egy a lényeg, ne maradj inger nélkül. Nehogy meghalld belső hangod, nehogy magadra lelj! A gyerekeknek már három évesen teljesíteni KELL, és egészen akkortól külső elvárások hada határozza meg őket, a lényeg, hogy mindig más mondja meg, ki is vagy valójában. Számokkal besorolnak, s annyi vagy. Attól függően, mennyire görbül a szám. Később pedig a nullák határozzák meg az életet, amik a fizetési papírodon állnak, már ha van ilyen, és nem borítékba adják a pénzügyen.
Rohanunk, és ha megkérdezi valaki mit kergetsz, gyakran furcsa arccal kérdezik:-Hát te nem tudod?- és látszik az arcán, hogy ő sem tudja, csak szalad, mert ezt látja, hogy futni kell. Hajszolni valamit, ami üres, és értéktelen, hogy ne maradjon idő arra, ami nem kifejezhető anyagilag.
Egy jóga workshopon mondta a tanár(akit közelről ismerek), az indiaiak szerint, mindenkinek megvan az adagja, és hogy azt mennyi idő alatt eszi meg, az már az ő döntése. Lehet ez húsz év, és lehet száz is. Ahogy ma élünk, egész gyorsan elfogy az adag, és aztán hirtelen jön a szédítő halál. De nem meglepő módon.
Te szoktál törődni az egészségeddel? Megnézed mit és hogyan eszel? És főleg, hogy miért? Tudatos embernek tartod magad ezek után, vagy éppen ezért? Mennyit mozogsz? Foglalkozol a lelki szükségleteiddel? Ha a válasz nemleges, miért várod, hogy más észrevegye, és ő törődjön veled?
Egy ismerősömnek az a meditáció, mikor ledől munka után a konyhapultra, és percekig csak bámul bele a semmibe. Aranyos.
Szoktál gondolkodni az életeden? Azon, hogy mit is kell valójában tenned, és hogyan szeretnél élni? Mert az már kiderült, hogy mi a vége, vakolókanál, vagy csavarozás, de hogy előtte mi van, azt mindenki magának határozza meg.
Hozzászólások
Gabó21 [2008-02-11 15:49:32]
Szoktam gondolkodni én is az életemről, s amiket írtál én már fel sem veszem. Nem érdekel mit nyomat a média, nem foglalkozom a sok külső ingerrel, magam alakítom ki a munkámat (sokat dolgozom) de a hétvégén alszom 12 órákat, olvasom az elmaradt regényeimet, szombat- vasárnap magammal foglalkozom, illatos fürdővel kényeztetem magamat,és a kedvenc kajámat megfőzöm / palacsinta/,.
Viki [2008-02-11 11:00:23]
Lassítani mindenki maga tud, és maga látja mi a fontos és mi nem.Nem maradunk le semmiről, ha nem loholunk egész nap, annyit " Fogyasszunk az életből" amennyi nem fekszi meg a gyomrunkat.
H.Hajni [2008-02-11 08:25:35]
Szia Vera! Elég szomorú az írásod, remélem ez csak "véletlen" és nincs különösebb okod rá.A gyorsuló világ valóban körülvesz, lehetsz tizenéves, huszon v. hatvanéves. Pont ahhoz kell egy magasfokú érzékenység, hogy kiválogassuk a sok infóból, eseményből, ami nekünk kell, ami belefér az adott életünkbe, úgy hogy ne károsodjunk, ne legyünk hajszolt vadak,és a környezetünk sem sérüljön. Rajtunk múlik mennyire tudunk fékezni.