Veronika blogja
Szingliség - 2. rész
2008-02-06A jelenség ma is látható. Nem lett divatjamúlt.
- A garzonok menők - mondta egy ingatlanos ismerősöm. - Húsz négyzetméter a belvárosban, egy szoba, konyha, hiszen a delikvens úgyis tíz-tizenkét órát dolgozik a munkahelyén, aztán meg kondizik, vagy hétvégén csapatépítőn van, amúgy pedig a Jam-be megy koktélozni, és ismerkedni. Csak aludni jár haza, arra meg épp elég egy ekkorka lakás.
- Ezek szerint hosszú távra tervezik az egyedüllétet? - Hát ilyenkor már óvatosabb az ember és válogatósabb. Akivel megismerkedik, annak is van garzonja, és úgyis hosszú ideig csak találkozgatnak, jobb ez elkötelezettség nélkül. Aztán harmincon jóval túl úgyis jön a pánik, hogy mi van, ha nem lehet gyerek, gyorsan alapítsunk családot. Esküvő nem kell. Csak egy papír. Meg jogi bonyodalom, ha kenyértörésre kerül sor, az ügyvéd is drága.
- És nem illúzióromboló a szerelmeseknek, hogy elméletileg sem vállalják a kapcsolatukat? - Ők ezt nem így látják. Azt mondják a házasság idejétmúlt, felesleges pénzkidobás, inkább vesznek bútorokat azon a pénzen.
Te hogyan vélekedsz erről?
Amikor minden második házaság válással végződik, az EU-s gyerekek hatvan százalékát egyedülálló szülő neveli, akkor érdemes gondolkodni. Pláne akkor, ha körbenézel, kik azok a párok, akik békés szerelemben nevelgetik a gyerekeket. Ahol nem sérül egyik fél sem, és össze tudják hangolni a sok akaratot. A család művészete.
A férfi eddigi élete, a munkája, ami jobb esetben a hivatása is, rosszabb esetben ez két külön elfoglaltság, s ilyenkor szenved a munkája miatt, amiből viszont a pénz lesz, a hobbija, ami idő- és pénzigényes, hacsak az nem a meditáció (az ingyen van, viszont annál csend és időigényesebb) a haverok, akiket illik a családalapítás után is megismerni, és néha találkozni velük.
A nő a sok vágyával, és álmaival, a munkával, ami gyakorta nem a hivatása, a gyerekvállalás terhével (mely lehet édes, vagy maró) a sok barátnővel, akikkel napi szinten értekezik (legalább telefonon) a gyerek, vagy gyerekek, akik egy idő után saját kis akaratukat érvényesítik nagyon hangosan, és erőteljesen.
Az óvoda, a sok kis program, és bűvészi ügyességgel kellene mindezt összehangolni. Hogy senkinek se sérüljön a magánszférája, és ne legyen alárendeltje teljes mértékben, és folyamatosan anyósnak, testvérnek, kutyának, gyereknek, feleségnek.
Így nézve a dolgokat felhőtlen szinglinek lenni, mikor azt csinálok amit, és amikor csak akarok. Egy idő után viszont tapintható a magány, még akkor is, ha ezt nem mindig veszi észre az ember, mert azt mondja nagy a baráti kör, sok a rokon, és a munka.
Dániában minden a gyerekekről szól. A busz, ahova könnyedén fel lehet tolni a mélybabakocsit, a kávézó, ahol van pelenkázó, sőt pelenka is, ahol ingyen adják a kávéhoz a biopapit a gyereknek, és etetőszék mindenhol van. Van mozi kismamáknak, és mindennapos, hogy a kirakatüveges teázóban kint sorakoznak a babakocsik, benne az alvó babákkal. A sok anyuka pedig bennt beszélget. Idillikus.
Itthon ellenben szembesülünk a keretekkel, miszerint lehetetlen a villamosra felpréselni a kocsit, autóval viszont nem lehet megállni sehol. Amikor oviba menne a gyerek, már harmincan várólistán vannak, illene négyre odaérni, legkésőbb negyed ötre, utána jön a rémes ügyelet, viszont hol az az állás, ahol rajonganak a fél négykor már itt sem vagyok munkatársért, és a gyerek havi egyszer beteg egy hetet. Érthető hát ez a természetes szelekció, ki az anyukákkal a munkaerőpiacról.
Igazságtalan lenne az előnyöket nem említeni, mint a szuper játszóterek, és belvárosi parkok, a gombamód szaporodó játszóházak, és igen néhol figyelnek a gyerekekre. (Például ahol lufi és szinező jár az ebéd mellé Friday's.)
Amikor egy elhíresült barátnőmet kérdeztem, akar-e lassan olyan szemmel pasizni, hogy családot alapítson, azt válaszolta, hülye lenne! Imádja a munkáját, ahol este hatkor még mennek sörözni a többségében férfi munkatársakkal. Reggel néha elugrik úszni, vagy edzésre a hypermodern edzőterembe. Minden pénzt magára költhet, és senkinek sem kell elszámolnia.
Egy cseppet sem zavarja, hogy most múlt harminc, és minden barátnője fogösszeszorítva tologatja porontyát, miközben apjuk néha feltűnik azokon a szórakozóhelyeken, és hevesen flörtöl a cég titkárnőjével, majd gyorsan távoznak kettesben.
Nem. Nem szeretne így járni. Szerinte szívni ráér pár év múlva is, addig pedig élvezi, hogy nyugodtan el tud olvasni egy könyvet, és amit betesz a hifibe, azt végig is tudja hallgatni. Ahány ismerőse boldogan összekötötte az életét, pár év múlva kiderült, hogy mellékíze van a dolognak, és mégsem olyan mesés a két üvöltő gyerek szolgájaként vegetálni, miközben a régen oly figyelmes pasi egyre többet marad ki, mondván ő nem akarja, hogy megváltozzon az élete.
Egy másik fiúbarátom pedig képtelen lenne végignézni, ahogy a gyönyörű nője eldeformálódna a terhesség alatt, folyamatosan mardosná a bűntudat, hogy ő tette ezt vele, majd kilenc hónap múlva kínok közt megszületne egy ötven centis lila fejű valami, amit ésszel fel sem foghat, s onnantól kezdve a kapcsolat másból sem állna, csak megoldandó problémák kupacából. Ahol nem szeretkezhet a nővel amikor csak akar, már ha akar, mert az éjjeli ordítás nem a legjobb potencianövelő, valamint mindent ennek kell alárendelni évekig (vagy évtizedekig)?
Még szerencse, hogy nem mindenki gondolkodik így. Különben szépen kihalna az emberiség. Mindenesetre egyre több olyan húszon túli fiatal van, aki egyáltalán nem akar vállalni. Társat, gyereket, családot. Mert, aki akar, az kap is. Ha valóban akarod, létrejön. Akkor találkozol a megfelelő társsal, akkor nem késik a gyermekáldás, és nem kell havonta a nőgyógyásznál sírdogálni, vajon mi lehet a baj, és kinél. Az egyetlen feltétel, hogy akard. És tudd, hogy amit akarsz, az mivel jár. Mert teljesül, ha eléggé akarod, az bizonyos. Akár szingliként akarsz élni, akár családosként.
Hozzászólások
Dóri [2008-02-09 07:51:59]
Jó az írásod, gondolatébresztő, s a véleményeket olvasva látszik mennyire különbözőek vagyunk.az a lényeg, hogy mindenki úgy éljen ahogy neki jó, egyedül, vagy társsal,gyerekkel, v. nélküle,csak a lelki békéje helyén legyen.
anna [2008-02-08 19:12:00]
_Ha a sors elvett tőlünk valamit, tudnunk kell azt más úton pótolni!
40.fele [2008-02-08 09:48:34]
Kis vélemény tőlem, 40 fele járok, három gyerekem van, mindenki úgy vállal és annyit amennyit óhajt( kivéve ha e.ü problémái vannak), de ne feledjétek szinglik v. nem szinglik, az évek elszállnak, a nő biol.órája lejár, és a gyereket nem pótolja semmi és senki.
anna [2008-02-07 22:09:12]
Teljesen egyeterértek a szingli barátnőddel. Nekem nem lehet gyerekem,én maradok is így!Neked elképzelhetetlen ez, az élet nélküle,nekem meg vele, és másképpen egyáltalán. Kinek mit adott a sors. Ezzel együtt nem hiszem azt, hogy mindenkinek kellene szülnie, mégha az a nagykönyvben úgy is van megírva. Nem biztos, hogy az mindenkinek kijár és normális. Biztosan nektek is jó úgy, nem véleményezem, de akkor Ti se azokat, akiknek ez rendeltetett el, vagy éppen ezt akarják. Nem rosszindulatból írom, mert nagyon tetszik a cikked!
Eszti [2008-02-06 15:21:21]
Szia Vera! Sok témát érintettél, nekem is van garzonom,mert ennyire futotta a pénzemből.Ha tudok hozzátenni veszek nagyobbat, ez csupán lé kérdése, de a Te véleményed is igaz, két kis garzon külön kényelmes sokaknak, legalábbis rövid távon.
Zsolti [2008-02-06 15:14:38]
Mi a barátnőmmel ének óta együtt élünk, lehet, hogy lesz esküvő, de csak szerény, a nagy felhajtás csak a külvilágnak szól, a lényeg elvész. Minek összeráncigálni mindenkit?
Gabi [2008-02-06 15:03:18]
Azért nem ennyire nehéz a singliség felhagyása, normál nő játszva összeegyezteti a gyereknevelést és a munkát, még a párját sem veszíti el a gyerekek miatt, sőt összekovácsolódnak, egy célért tudnak élni, egyéniségüket megtartva, mert a gyerek lénye, mosolya pótolhatatlan, mi is nevelünk kettőt, de még soha nem éreztük a hátrányát, csak az előnyeit és a csodálatait.
Adél [2008-02-06 12:37:50]
Szia Vera! Leírom az én esetemet v. életemet ezzel a cikkel kapcsolatosan. Vidéken lakom, a Dunántúlon, 31 éves vagyok és 24 éves korom óta férjnél vagyok, ez akárhogy is nézem 7 év. Férjemmel jól megvagyunk, egy egyetemre jártunk, sőt most is egy helyen dolgozunk, egyforma az érdeklődési körünk,igazi társak vagyunk.Na most jön amiért tollat (billentyűt) ragadtam.Kialakítottunk egy életformát, egy magas életszinvonalat,külföldre járunk, sokat és jól dolgozunk, de ebbe nem fér bele egy gyerek vállalása, mert nem akarjuk feladni a kényelmünket, a "szabadságunkat". Azt nem akarjuk, hogy a gyerekünket nagyszülők, vagy rokonok neveljék, idegen felvigyázók pedig kizárva.Így maradt a halogatása a gyerekvállalásnak,bár tudjuk hogy eljött az ideje.Jól megvagyunk ketten és a hobbiaink.