Veronika blogja
Határok
2008-01-12A saját határainkat mi szabjuk meg. Csúnyábban szólva, a saját korlátainkat mi állítjuk fel! Akár hiszed, akár nem.
Amikor kamasz vagy, és a gimnázium kapuján közlekedsz be-ki nap mint nap, az egész élet teljesen átlátható. Nincs benned félelem, mersz lázadni óriási csuhéfülbevalóddal, magokból készült nyakláncaiddal, vörös körmöddel, és Robert Smith-t meghazudtoló sminkeddel.
Mindennek szimbolikája van rajtad, semmi sem véletlen, csak ezt a felnőttek, akik megalkuvók, és főként gyávák. Nem értik, és egyáltalán fogalmuk sincsen. Mert hiába olvasnak ők is Hessét, és Steinert, fingjuk sincs róla, mit is jelent! Ezt csak egy tizenhat éves szív képes átérezni, és felfogni. A szívébe tenni. Dantéról hiába tanultok, a lényeg elvész, azt kimondani csak szünetekben fogjátok, mi ennek a mögöttes tartalma, s miről szól valójában ez a mű, és az életünk.
Nincsenek határok. Akkor még. Aztán jön az egyetem, a szerelem még mindig szabad, és szabadabb, mint középiskolában, az odaadás teljes, az érzések önzetlenek.
Ezért, aki elfújt legalább harminc gyertyát, nosztalgiával gondol vissza azokra az időkre, mikor még teljes szívvel szeretett, és szerették. Nem volt súlya azoknak a döntéseknek, miket akkor hozott, és úgy választott társat, hogy abban semmi más nem befolyásolta, csak a rokonszenv, az érzékek, és a belső sugalmazás.
Nem a félelmei vezették. 24 éves barátnőm azt mondta a legművészibb kávézóban, hogy ez az utolsó esélye. Kétségbeesve mondta, és belekapaszkodott a férfibe, ki, hogy mennyire az igazi számára, majd az idő eldönti.
Félünk szembenézni döntéseink helyességével. Ha rájövünk, hogy valami nem stimmel, a mozaikdarabok nem passzolnak, akkor elkezdjük takargatni, önmagunk elől is elrejtjük, ami lássuk be, nem a legkifizetődőbb.
Előbb-utóbb jelentkezik a probléma, csak már nem lelki szinten, hanem testet betegít, ilyenkor jön a fulladás, a pánikbetegség, rosszabb esetben a daganat. Lehet ez akut fejfájás, gyomorfekély, s mi rohanunk orvostól-orvosig, teletömjük magunkat gyógyszerekkel, s azt hisszük egy kapszulától megoldódott minden.
Ha fáj a fejed, állj fejen, vagy szeretkezz!
Ezt mondom közel tizenkét éve annak, aki gyógyszert kér tőlem, iskolába, munkahelyen. A megoldás mindig a mi kezünkben van. Sokszor fordult elő, hogy megkértek tanácstalan emberek, mondjam már el, mi lenne a helyes, hogy oldják meg azt, hogy ne érezzék már ennyire szarul magukat.
Mindig azt tanácsolom, keressék meg az egyensúlyt saját életükben. Akaraterőt kell fejleszteni. Mert a tanácsot, ha zsebre rakja valaki, az kevés. Bár jobb, mintha az első kukába kidobná. Olyan is van. Ülünk egy-másfél órát, beszélgetünk, felvázol, elemez, hallgatom, kérdezek, a végén összefoglaljuk, örömmel távozik, de ahogy magára marad, abban a pillanatban mindent kidob az első sárga hengerbe, és folytatja, mintha az imént semmit se mondott volna ki.
Sokakban megfordul ilyenkor mivel is fejleszthető az akaraterő!? A legtöbb ember tudja, mit kellene tennie. Ki is mondja. Lépnem kellene. Lefogyni, leszokni, megtenni, mozogni, megbocsájtani, tanulni, szeretni. Csak valahogy nem lép a tettek mezejére.
Nincs erőm. Ezzel süpped vissza a kényelmes, és meleg fotelbe. Majd, hogy még kellemesebb legyen rövidtávon, teóriákat gyárt arra, igazából miért is nem akar változtatni, miért nagyon jó ez neki úgy ahogy van. Aztán jönnek a példák, körbenéz, és örömmel konstatálja, nicsak, másoknak még rosszabb.
Hogyan fejleszd az akaraterődet? Főképpen kis lépésekben! Ne akard egyből megváltani magadat. Sok-sok türelemmel, és kitartással! Ja? Hogy éppen ezt a kitartást kellene fejlesztened? Vannak erre technikák. Amit most itt ajánlok az elsősorban a sport. Lehet ez úszás, futás, torna. Amit jó szívvel tudok ajánlani, az a jóga. Fantasztikusan fejleszti az akaraterődet. Ez természetesen kihat az élet minden területére. Könnyebben kelsz fel reggel, nagyobb kedvvel végzed a teendőidet.
Próbáld ki egyszer, hogy felkelsz kora reggel, felszállsz a sárga csilingelő járműre, Budán elfutsz az uszodába, és már negyven perc reggeli úszás, és öt perc szauna megváltoztatja az egész napod. (Nem arra gondolok, hogy egész nap álmos leszel, vagy vizesen hagyod a hajad, és megfázol a téli zimankóban.)
Természetesen nem ez az egyetlen üdvözítő technika, bár kétségtelenül az egyik leghatékonyabb. Egy személyi edző szerint, akivel együtt jógázom, a legtöbb ember képtelen lefogyni. Konstatálják a problémát, elhatározzák magukat, elmennek, tornáznak, kínozzák magukat, majd a fornettis standnál vesznek fél kiló cukrozott tojásos, agyonlisztezett sütikét, és még a mozgólépcsőn magukba tömik, kompenzálva ezzel a nehezen elért súlycsökkenést.
Ilyenkor lenne szükség beszédterápiára. Hiszen mekkora becsapás ez! Rááldoz pénzt, időt, energiát, hogy aztán semmi sem történjen. Pedig, ha a pénzét személyi edzőre költi, akkor kevesebb jut sütikére, így még biztosabb, hogy hatékony lesz az út amin elindult.
A magunk korlátait mi állítjuk fel! Mi döntünk, hogy mérgezzük-e magunkat, vagy egészségesen élünk. Hogy karcsún akarunk létezni, vagy sok-sok kilóval súlyosabban. Mi választjuk életünk szereplőit, ki legyen a királyfi, ki a királylány, legyen-e sárkány, és gonosz boszorkány.
Korpusz Sándor ezt úgy fogalmazza meg, te döntöd el, hogy táltos paripa, szárnyaló, vagy tehertől súlytott bányaló leszel-e. Sajnos szegény bányaló idő előtt feldobja patáit, s csak egyszer emelkedik a sötétségből a felszínre, mikor holttestét felhúzzák. (Érdemes belemélyedni a könyvébe, melynek címe Szárnyaló bányaló.)
Mi döntünk arról is, hogy mennyire zárjuk el magunkat a világtól, és mennyire engedjük be a világot az otthonunkba. Hogy munka után otthon sötétített függöny mögött kucorgunk a takaró alatt, és sajnáljuk magunkat nagyon, míg újra reggel nem lesz, és kezdődik előről a monoton napunk.
Vagy döntünk úgy, hogy foglalkozunk magunkkal, és tápláljuk testünket, és lelkünket, mozgunk, társáságba megyünk, vagy csak elolvasunk egy jó cikket, vagy könyvet. Ezek a döntések viszont nem csak ránk hatnak, hanem környezetünkre is. Hiszen a takaró alatt savanyodó társ nem olyan vérpezsdítő, mint a mosolygós tevékeny elégedett.
Mindez pedig belőlünk fakad. Az, hogyan is érezzük magunkat. Rajtunk, és magunk állította korlátokon.
Hozzászólások
Nem vállalom [2008-01-27 03:06:14]
Én is le akarom dönteni a korlátokat. Bennem van a szándék. Melyik drogot ajánlanátok?
Dávid [2008-01-14 06:53:59]
Először azt gondoltam ez nem ilyen súlyos, mint ahogy írod. Gondolkodtam azokról akiket ismerek. És sajnos igaz. Korlátolt az életünk. És nem mindenki kicsattanóan jókedélyű. Valahogy korral elkezdünk keseredni. Nem véletlen az édes kis tizenhatéves. Nem szoktuk mondani édes kis negyvennyolc éves!
Alma [2008-01-14 06:51:18]
Le akarom dönteni a korlátokat.Bennem van a szándék. Csak a technika hiányzik. Ebben tudsz segíteni?