Veronika blogja

Filmkritika

2007-12-27

Okos ember a más, míg az ostoba saját kárán sem tanul. Ezt a bejegyzést akkor olvasd el, ha nem akarod hibámat elkövetni, azaz A király nevében c. filmet megnézni.

Ákos bejegyzése

Izgatottan, kicsit késve estünk be a Westend hetes termébe. Plakátról néztük ki a filmet, Vera ugyan említette, hogy a rendező rossz filmjeiről híresült el, de reménykedtünk.

A gonosz banya sárkánnyá vált, elrabolta a hőst (férfit), aki után szerelme (nő) mászott, tőrkarddal a kezében. (Előkerült egy hörcsög is.)

Megmentette férfijét, majd a sárkány lezuhant, megfeledkezve szárnyairól is repülési képességéről.

Ekkor tűnt fel, hogy minden bizonnyal rossz terembe küldtek. Kitámolyogtunk e felcserélt mintákat és nemi szerepeket felvonultató bizarr alkotásról, át az ötös terembe.

Miután átfutottunk, pechünk tovább kísért. Parasztok verekedtek épp krugokkal. A gyűrűk ura szemlátomást nagy hatást gyakorolt a rendezőre, Uwe Bollra. A lomhán és esetlen mozgású szörnyek az orkokat lettek volna hivatottak megjeleníteni, kellő hatást (pl.: félelmet) azonban legfeljebb egy hároméves gyerekből váltanának ki.
Szerencsére a nézők között egyet sem láttunk.

A három hősparaszt kiirtotta az ellent, csak tudnám, az eke szarvának markolása mellett hogy voltak képes a kard használatát a tökélyre fejleszteni.
A trió harci tudását már csak rondaságuk múlta felül. Közülük is kiemelkedik a Ron Perlman által játszott Norick. (A színész karakteres vonásai jól jöttek a Pokolfajzat címszerepében - a maszkmesterek hálásak lehettek, hogy a természet megkönnyítette dolgukat.) Még jó, hogy félúton elhalálozott.

A rendező, aki egyben producer is, szemtelenül lopta az ötleteket más - jobb - filmekből, főleg A gyűrűk urából. Volt Szarumán-más, Gandalf-más, s a két varázsló párbaja sem maradhatott el.

A harci jelenetekben a Tini ninja teknősök, Elrond elf harcosai és néhol a Vámpírok báljának elegye alkotott rekeszizmokat ingerlő látványt.

Külön - de nem üdítő - színfolt a liánon függeszkedő férfigyűlölő erdei női csapat.

Megdöbbentően rossz volt a színészek játéka is. Az amerikai filmeket általában professzionális eszközökkel életre hívott bárgyúság jellemzi. A király nevében egy bárgyú történet - amatőr rendezéssel és színészi játékkal.

Később megtudtam, egy számítógépes játék ihlette filmet néztünk meg. Megtekintése 60-as iq fölött és/vagy jóízlés birtokában nem ajánlott.

Ezek után felmerült a kérdés, hogyan válasszunk jó filmet. A következőre jutottunk:

  • Óvatosan kezelendőek a rajzfilmből (pl.: Transformers), számítógépes és kártyajátékból készült filmek. Túl csekély a mondanivaló, mely filmrevitelkor tovább csökken.
  • Gyanús rendezők (pl.: Uwe Boll) és színészgárda kiszűrése.
  • Előzetes kritika olvasása ajánlott.


Te mi alapján választasz filmet?

Hozzászólások

Virág [2008-01-03 08:55:45]
Ja és elfelejtettem az előbb, hogy választok filmet: mindíg filmkritika alapján, és főszereplő dominancia van.

Virág [2008-01-03 08:53:50]
Én már nem járok moziba sajnos, pedig régen szerettem. egyrészt a jegy árakat nem tudom megfizetni, másrészt ha kiveszek agy jó DVD-t az egész család nézheti, s előre megtervezem mit fogunk látni.A sok süket filmből elegem lett nekem is.

Gabi [2008-01-02 08:08:31]
Tetszett a filmkritikád, nagyon életszerű, kérdezed mi alapján választok filmet, legtöbbször a téma és a szereposztás, mert szeretem a romantikus filmeket, és a nagy sztárokat, lehetnek magyarok is. Egyet utálok az értelmetlen lövöldözős, vérengzős ki öl meg több embert filmeket.

cinemánia [2007-12-30 12:39:04]
Nekem a színészkiosztás is nagyon fontos, sokszor fontosabb mint egy rendező! Ugyanakkor, csak miatta és egy rossz filmre nem ülnék be!

Movie [2007-12-29 07:36:57]
Sziasztok! Rengeteg jó filmet lehet nézni, figyeljétek a rendezőt!!! A legtöbb ezen múlik. A művészbe dán napok vannak, abban biztos nem csalódtok, tartalmas, és mély, tehetséges szereplőkkel. Az Urániát, és a Toldit tudom még javasolni. A magyarokat is érdemes megnézni, csak figyeljetek, hogy ne a populárisabbat válasszátok, hanem tehetséges fiatal rendezők alkotásait!

Johanna [2007-12-28 11:55:40]
Ok, akkor nem csalódtam! Csak így tovább! ,)

Ákos [2007-12-28 09:32:56]
Kedves Johanna! Persze, hogy beülök, ha ott játsszák azt a filmet, amit kinéztem. Természetesen magam is művészfilmekre és -mozikba járok, legutóbb a Toldiban. Egyébként a Corvin a kedvencem.

Johanna [2007-12-27 20:19:40]
Ákos, engem inkább az lepett meg ebben a cikkben, hogy TE beülsz egy ilyen bevásárló kp - ba filmet nézni.Nem azt mondom, hogy minden film a legjobb és legszuperabb a Puskin, Művész mozikban, de azért, nézdd, a színvonalak között óriási nagy a különbség. Mikor kb. évente max 1x elmegyek ilyen helyre, az csak is azért fordulhat elő, mert a szeretteimmel szeretnék lenni. Akkor inkább kompromisszumot kötök, mert a velük való együttlét felér annyival. Előtte azonban jól utánanézek a tartalomnak, szereplőknek....( de, így megjegyezve, azért mindig megjegyzem, hogy - hogyan tudnak ilyen filmeket nézni! ) ,)

Név:

Hozzászólás:

Ellenőrzés:
(Írd a kép alatti mezőbe a képen látható értelmes magyar szót kisbetűvel, ékezetek nélkül!)




Feliratkozás a
Szerelmes levélre
Hogyan találhatod meg Te is az igazi szerelemet?
Iratkozz fel, hogy díjtalan cikkeinket, tanulmányainkat elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!
Vezetéknév
Keresztnév
E-mail
Blog archívum
RSS feedek