Veronika blogja

Magaskultúra

2007-12-04

Egy ízlésformáló magazinban olvastam a reptéren, hogy annak az embernek nincsen kultúrája, aki elmegy dolgozni, este haza, és nézi a tévét. Sokan, nagyon sokan hördülnek most fel. Mi kell a kultúrához?

Nem. Nem pénz, pénz, és pénz.
Először is vágy, hogy megkeressük a számunkra megfelelő programot. S ha kellő mértékű a vágyunk, akkor, igen akkor el fogunk menni hétköznap este is, és lélekzuhanyt veszünk valamelyik koncertteremben, vagy egy mesés színházi előadáson.

Sosem fogom elfelejteni novemberi rohanásom csepp fiamat tolva keresztül a Zserbón, át a kocsik közt az Andrássyn, mikor nyitott reggel az Opera pénztára, még 5 hónapos sem volt, s már jött velem sorban állni, mert a fél városnak én vettem a karácsonyi operajegyeket, s kicsit csalva madonnaként megpaskoltam fenekét, hogy égtelen ordításba kezdjen, s előreengedjenek a tőréshatáruk korlátján átlépett zenerajongó társak, akiknek ez a magas c nem az a magas c volt.

Döbbenetemre egy 20 CD-ből álló gyűjtemény a párizsi relay-ben 10 euróba sem került. Remegő kézzel bontottam a csomagot, hogy Beethoven, vagy Bach muzsikája mégsem szólal meg ennyi pénzért, s az angyali zenében nem lehet részem.

A Diótörő mostanság 7-8 ezer Ft/jegy. Állítólag volt 400 Ft-os és ezres is, csak nem lehetett kapni. Keresztlányommal így egy kisebb vagyonért zarándokolunk el. Készülök is reá nagyon! Minden évben szívdobogva várom, ahogy felmegy a függöny, s újra kislány lehetek, aki teljesen belefeldkezik a hóesésbe.

Sokan kérdezték vajh hová vigyék randevúra a nőt, kit kiszemeltek, vagy a férfit, kit elcsábítanának, vagy azt, kit már réges rég elcsábítottak.

Azt hiszem a legfontosabb, hogy belőlünk fakadjon. Aki nem nagy képzőművészeti rajongó, ne vigye kiállításra a meghódítandót. Sokkal jobb hazai pályán brillírozni.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a multiplexbe a legújabb horror filmre vegyen két jegyet, jó előre, mert az elmúlt 6 év amerikai termését fejből tudja, és a rémült nőt ki lehet művelni popkultúrából.

Néha azonban lehet csodálkozni, hogy míg egy mozijegy csúcsidőben 1200 Ft, addig a Zeneakadémián a karácsonyi koncert 1200 Ft. Igen, ilyenkor lehet vacilálni, Csajkovszkij, vagy Hitman, a bérgyilkos. Kinek mi a lélekemelőbb.

Vannak kötelező körök decemberben, mint az év fantasy-ja, felnőtteknek, gyerekeknek. Sajnos Harry Potter most elmarad, a templomi koncertek, ha valaki szemfüles, akkor ingyen.

Az év romantikus filmje, ebben, ha emlékeztek, a number one az Igazából szerelem.  Ha ajánlhatok, akkor javaslom a gödöllői kastélyban, dec. 15-én Érdi Tamás zongoraművész koncertjét. Amit ő tud, az nagyon keveseknek adatott meg.

A művészetek palotájához igazi pénzzsonglőrnek kell lenni, mert a jegyek 5-nél kezdődnek ezresekben, és a plafon a csillagos ég. Történnek szervezői malőrök, s van, hogy utolsó nap a kilencezres jegyet elsózzák nyolcszáz forintért. Ehhez kell igazi hidegvér, és egy csinos ruha a munkahelyre, ha sikerül a jegyvadászat, este lehet brillírozni, a kiszemelt kedves előtt, mi aztán adunk a magaskultúrának. Így tán még egy vacsora is belefér miniállamháztartásunk keretébe.

Karácsony előtt húsz nappal érdemes a szétszórtaknak is listázni szeretteik névsorát, kinek szeretnének ajándékkal kedveskedni, s átböngészni a színházak, és koncerttermek újévi kínálatát, hátha a ponyvaregénynél jobb ajándék egy dráma a Katonába, vagy egy kortárs tánc a Trafóban.

Akinek pedig hosszúra sikeredik a lista, érdemes felülnie last minute a párizsi gépre, és a Notre Dame oldalsó kápolnájában felállított üvegkalickákba bedobható színes cetlikre ráírni a kívánságokat, mit állítólag a Jóisten személyesen bírál el.

Ilyenkor kezdünk el rohanni, találkozni rég nem látott barátokkal, vásárolni a tömegbe, bizonyára a legrémesebb az ügető helyére épült gigagusztustalan pláza, volt szerencsém, mondhatom élmény.

Van kinek roppant praktikus ez a fajta vásárlás, hisz az egészet letudja két óra alatt, s mindenkinek gyorsan megvesz mindent-ők azok a férfiak, kik zsigerből irtóznak a karácsonyi láztól, s reménykedve kapaszkodnak női rokonokba, barátokba, s próbálják átpasszolni a vásárlást, te lécci vegyél már az unokanővérem kiskutyájának lábmelegítőt. Köszi.

Pedig ha tudnák a legmegfelelőbb helyszín ismerkedésre egy női ruhabolt, elég megdicsérni a lányt, ki a kezébe szorongatja zsákmányát, milyen jól áll ez a blúz a szemed színéhez, s máris elkezdődött a párbeszéd.
Kevésbé sablonos, mint üvöltő zene mellett, egy szórakozóhelyen a kérsz egy ital-lal nyitni.

Plázába pedig kiderül, mindenki jár, még a guruk is ott randiznak, mint megtudtam. Pedig belőlük aztán igazán kevés van. Kevés, aki megérdemli ezt a titulust. Amióta a fodrászt hajterapeutának hívják, és egy napos tanfolyam alatt elsajátíthatsz szakmákat, nem érdemes csodálkozni semmin. Akinek tehát nincs kedve kedves kis körúti boltokban keresgélni, annak valóban jobb az ömlesztett boltáradat.

Ismerkedni úgy is egyszerűbb, ha a lemezboltban meglátod azt a helyes fiút, aki elmélyülten válogat, s megkérded öcsédnek mit ajánlana ajándékba. Addig pedig érdemes keresgélni a programok között, hová is menjünk így az év végén.

Hozzászólások

Flóra [2007-12-06 08:30:19]
A karácsony közeledtével elszabadulnak a vásárlási indulatok. Ne menjetek plázákba, ne VÁSÁROLJKATOK, az csak azt jelzi, hogy van pénzem , kapsz belőle, sietve végigrohanok a listán , X-nek megvettem, Y-nak még holnap, anyuéknak mit is, jaj a barátnőm, jaj a barátom, a férjem,a gyerekem, -----mindenki kapjon meglepetés dobozkát, benne pár jó gondolat leírva, pár szép fénykép, egy kis szalvéta. Ne a pénz domináljon idén, hanem a lelemény, ne a kereskedőket gazdagítsuk mi fiatalok, hanem a lelkünket tegyük a faalá.

Nu [2007-12-05 22:31:23]
Titeket olvaslak este későn, mert semmi érdekes a tvben, a könyvek meg fárasztanak kilenc óra robot után. Amiről írtok az érdekes, és foglalkoztat. Előszőr óvatosan olvastam, nem értettem mi ez, de örülök, hogy belétek feledkeztem!Írjatok sokat, nagyon kellemes, és értékes!

László [2007-12-05 22:07:56]
lehet ismerkedni tánciskolába is, én folyton ott csajozok, bár ebből semmi komoly nem jött össze. igen, ebben a gazdasági helyzetben az ember kétszer is meggondolja mire áldoz!a csajokra speciel mindig hajlandó vagyok invesztálni! érdekelne, ti melyik mozikat, milyen filmeket, és szórakozóhelyeket ajánlatok!

Név:

Hozzászólás:

Ellenőrzés:
(Írd a kép alatti mezőbe a képen látható értelmes magyar szót kisbetűvel, ékezetek nélkül!)




Feliratkozás a
Szerelmes levélre
Hogyan találhatod meg Te is az igazi szerelemet?
Iratkozz fel, hogy díjtalan cikkeinket, tanulmányainkat elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!
Vezetéknév
Keresztnév
E-mail
Blog archívum
RSS feedek