Veronika blogja

Narancs

2007-11-20

Angyalszárnyon száll az idő mostanában, s mire észbe kapunk kopogtat a Mikulás, ádventi koszorúért rohangálunk virágboltokba, vagy készítünk mi magunk, sorbanállva a kreatív boltok pénztára előtt, aztán jön a karácsonyi őrület.

November végétől narancsillat száll a magyar háztartásokban. Aki kicsit is egészségtudatos, vagyis nem kólával, és mars szelettel kezdi a reggelt, elszívva mellé két cigit, meg három kávét szürcsölve reggel kilencig(van ilyen is!) az reggel teázik, de nem fekete, vagy zöldteát, inkább gyümölcsöt, répát ad a gyerek kezébe rágcsálni, vagy gabonakását készít.

(Mi anyukák ott rontjuk el, hogy az első év után feladjuk a harcot, az addig céklán, répán, almán, banánon és gabonakásákon cseperedő dedünk találkozik fogyasztói társadalmunk szemetével, és a nagyik a kezébe nyomják az első túró rudit, az első tojással teli habos édes sütikét, és csúszás van lefelé.
Az eredmény pedig bőrbetegségek tömkelege a kicsin ekcéma, bőrszárazság, bőrpír, kiütések, fogínyvérzés, gyors lefolyású édességfüggőség, cukorsokk, és hisztéria. A társadalom pedig ítél, te szívtelen, szegény gyerek egy kis csokit, sütit, édességet csak kaphat. A dorgált szülő pedig enged. Könnyebb behódolni, mint árral szemben úszni!)

Ameddig a reklámok irányítanak bennünket, onnan választunk terméket az asztalunkra, s azt rakjuk a kosarunkba amit a legtöbbször láttunk, addig nem vagyunk különbek kedvenc háziállatunknál, aki arra fordítja a fejét amerről kapja az ingert, és el is fog sétálni.

Felejtsük el, hogy MINDENKI!!!!
Hogy mindenki dohányzik! Hogy mindenki szeretőt tart! Hogy mindenkinek csőd a házassága, és hogy mindenki túlsúlyos.

Nem, nem mindenki!

Önigazolásképpen természetesen ez lenne könnyebb, a rossz példát szem előtt tartva, hogy aszongya, a szomszédaszsony két dobozzal szív, én meg csak huszonöt szálat naponta, az ő férje mindennap merev részegre issza magát, az enyém csak heti kétszer, azt is hétvégén, akkor meg lehet.

Az ő gyereke megbukott, az enyém csak hármasokat hoz. Az ő férje nyíltan flörtöl nőkkel, az enyém titokban lép félre évek óta (bár, ha tudok róla, mégsem akkora ez a titok!)

Elkezdeni, az alapoknál kell! Ott, hogy narancsot teszek a kosárba, és azt adom tízóraira a gyereknek, azt facsarok a férjemnek este bor helyett, és nem a tévé elé dobom be a gyereket nikkelodeont nézni, hanem illatkígyót faragunk narancshájból, vagy kidíszítjük szegfűszeggel a gyümölcsöt, és az asztal közepére helyezzük.

Piálás helyett beszélgetünk, arról, hogy ki mire vágyik, és itt most nem a plázákban kapható dolgokra gondolok, hanem a pénzért nem megvásárolhatóakra (jobb esetben).

A játszótéren való figyelmet nem adják játékboltban, az őrült szerelmi éjjelt sem a női fehérneműboltban kapni dekára. Barátnőm szerint közös ismerősünk is a második gyereknél adta fel a harcot, s míg az elsőnél sütőtöktorta volt, a másodiknál sarki cuki fincsi vajastortáját szervírozták.

Félreértés ne essék, nem ítélek, hisz én pontosan ebbe a csapdába estem. Ösztönösen tudtam, mi lenne a jó, csináltam is egy évig, beköltözött a bio az életünkbe, buláta volt csipsz helyett, céklalé volt tea helyett, aztán legyőztek. Ellustultam figyelni, mentünk vendégségbe, ahol ömlött a sok egészségtelen vendégváró fincsiség.

Amikor pedig minden hitem ellenére húsgombóclevessel tömik szemem fényét, akkor összeroskadva csak azt tudom mondani, de ez nekem annyira fáj!
Tisztelni kellene embertársaink eszméit. S nem semmibe venni. Vagy füleket növeszteni, meghallani azt amit mond.

- Mindenki húst fogyaszt!
- Nem, nem mindenki.
- Szükség van rá!
- Nem, nincsen rá szükség.

Sajnos a zsíros szakácskönyvek határozzák meg étkezésünk, illetve az olcsó gyorsbüfékben kapható junkfoodok, ebédre vízleves, kis disznózsírral, másodiknak rántott döglöttgalamb, zöldkrumplival, fáradt salátával. Idő elmenni a biopiacra, aztán főzni munka után, dobozolni, magunkkal vinni, kifolyatni, összerázni út közben, igen ez lehetetlen.

Erre csak a munkanélkülieknek van idejük, viszont nekik pénzük nincsen, a gyesen lévő mamik pedig örülnek, ha pisilni tudnak két ordítás között, aki pedig szingli még, ő el van foglalva a párkapcsolat útvesztőivel, keresi az igazit, vagy a kevésbé igazit, de legalább létezőt.

 

 

Mit tehetünk?

Reggel egy gabonakását megcsinálni nem több másfél percnél. Tisztított vizet inni csapvíz helyett, vagy teázni kávé helyett, ez semmiből sem áll. Nem megvenni a kekszet, csokit, édességet, és a spórolt pénzből friss gyümölcsöt, zöldséget venni, az egyetlen felesleges mozdulatba sem kerül.

Egy keksz 400 forint, ebből az árból másfél kiló almát is vehetünk családunknak. Persze hazacipelni nehezebb, de itt jön a fitness rész. Karedzés a bolttól hazáig.

Egészséges ételeket főzni, az sem plusz munka. Sült krumpli helyett, barnarizst tálalni megbolondítva fűszerekkel, a standard agyonsózás helyett, ezzel könnyítünk bűnös lelkünkön, s nem ássuk meg saját kezünkkel szeretteink sírját.

Amikor nem szólsz a hozzádtartozódnak, hogy ne pusztítsa magát, azzal kicsit beleegyezel az idő előtti sírbakerülésébe. Igen, egy cigi még nem a világ vége!
De naponta húsz éven át egy doboz? Kis matematika! Nem fogod jobban érezni magad, ha szétroncsolod a tested. Viszont nagyon jó érzés, ha teszel érte. Amikor beleférsz a hőn áhított farmerbe, és még csinos is, amikor eltűnnek a karikák a szem alol, amikor nem dolgozik benned a koffein, és nyugodtabb vagy, már lehet, hogy mosolyogni is tudsz.

Minden étkezéshez egy nyers zöldség, ez igazán nem sok. Csak a legeleje nehéz, ha már hozzászoktál, automatikusan megy. És még valami. A gyereked csak azt eszi meg, amit a kezébe adsz, vagy amit a hűtőben talál. Figyelj rá!

Ui. : Iratkozz fel díjtalan hírlevelünkre, a Szerelmeslevélre, hogy cikkeinket, tanulmányainkat elsőként elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!

Hozzászólások

Nővérke [2007-11-26 15:23:43]
Nővérképzőt végeztem, pár éve dolgozom,és az a véleményem,hogy nem kell túl nagy hangsúlyt fektetni az étkezésre,ha valaki nem beteg.Nem azt jelenti, hogy sütit kell enni tejszinhabbal,de egy ember pici odafigyeléssel tudja és érzi mire van szüksége,ebbe még a hús is belefér, egy szelet csoki is, az alkohol és a nikotin nem.

Tibi [2007-11-25 09:18:18]
Igen, az leszel, amit eszel. Nem szeretnék egy csajt, aki disznót zabál, már reggelire!Hosszú távon kifizetődöbb odafigyelni. A lét pedig meghatározza a tudatot! Igazatok van!

Vera-Tiszavirágnak [2007-11-23 06:43:36]
Kedves Tiszavirág! Nem mondom, hogy néha nem lehet bűnözni, ha egyszer-egyszer kiszabadulsz otthonról kedves barátnőkkel, és megeszel egy sütit,csak utána figyelj, hogy ne ismételd meg naponta. A gyerek is kaphat néha ilyen dolgokat,és lehet helyettesíteni, például kakaó helyett-karobpor, vannak ebből készült csokik bioboltokban, és nagyon finomak, az áruk pedig nem horror(350-400Ft)igaz a piacos milka 200, de gyaníthatóan lejárt, és azért az ember lánya, nem ilyesmivel tömné szeme fényét. Sütit is lehet az asztalra tenni, nemsokára írok pár receptet! A fogakra érdemes vigyázni, és étkezések után tisztítani, akkor biztosan nem romlik el!

Vera barátnőnek [2007-11-23 06:36:47]
Az még mind semmi, hogy kávéztam, de dohányoztam is! Pár éve, még akár napi egy dobozzal is!Folyton éreztem a cigareta szagot, a ruhákból alig lehetett kimosni, a bőrt szürkítette, és az énekhangom rohamosan fakult.A végén már köhögve ébredte, egy fesztiválszezon után. Amikor pedig úgy éreztem, szeretnék kisbabát, leszámoltam ezekkel a dolgokkal. Ez pedig azért történt, mert úgy éreztem, szeretném megélni, hogy felnő a gyerekem, és nem azért, mert szerelmes lettem, és azt amiben a párom hisz nem akarom semmibe venni! Nem olyan nagy baj, ha az ember úgy dönt, nem akar bűzlő cigi, és kávé ízűen randevúra menni.

Dénes [2007-11-22 19:57:31]
Most voltam egy indiai étteremből hozott kóstolóval fűszerezett divali ünnepségen és a magyaros halászlét csípősségben túlszárnyaló szamószát (borsóval töltött tésztaféle)ettem. Szerintem könnyű átesni a ló túloldalára. Orvos barátnőm szerint biztosan jól fertőtlenít ez Indiában, de az én beleim jobban bírják a paprikás krumplit kevés zsírral. Nem hiszem azt sem, hogy a burgonya károsabb a rizsnél, bár egyik sem ősmagyar étel. Egyébként 36 éve jógázom, de ha éhes vagyok jólesik a hús...

Barátnő [2007-11-22 15:28:14]
Szia Vera! Én még emlékszem nem is olyan régen kávézóba jártunk, különféle kávékülönlegességeket ittunk,s mellé illatos sütit csócsáltunk leöblítve kólával. Ílyen nagy hatással van Rád Ákos?Persze tudom sohasem késő ezekről lemondani, s egészségesebb életre váltani, Neked sikerült.

Tiszavirág [2007-11-22 15:22:57]
Jó olvasni a sok egészséges ételre, gyümölcsre, magokra való buzdítást,de ki tudja maradék nélkül betartani ezeket.A szervezet megkívánja az édességet, s a gyerek ha otthon tiltják is, közösségben úgy is hozzá fog jutni, de csak annyit fog enni amennyit feltétlenül megkíván,s ettől még nem lesz kövér vagy rossz fogazatú.

Név:

Hozzászólás:

Ellenőrzés:
(Írd a kép alatti mezőbe a képen látható értelmes magyar szót kisbetűvel, ékezetek nélkül!)




Feliratkozás a
Szerelmes levélre
Hogyan találhatod meg Te is az igazi szerelemet?
Iratkozz fel, hogy díjtalan cikkeinket, tanulmányainkat elolvasva elsőként értesülj a boldog párkapcsolat titkairól!
Vezetéknév
Keresztnév
E-mail
Blog archívum
RSS feedek