Veronika blogja
A játék vége előttem is titok
2007-10-02Ez énekli az örökifjú Halász Jutka néni, aki már az én gyerekkoromat is végigtrillázta, most pedig a felnőttkoromat, Leventke okán, s fokán.
Emlékszem, a májvabokrokkal szegélyezett kert útra, ahol futkároztam új piros pörgős ruhámba, miközben mandm's-et dobáltam a számba, igen az interturistból, előttünk nyitva volt a mennyeknek kapuja, volt shilling, meg márka, éljen a Balatonpart, és a gulyáskommunizmus. Volt koala Ausztráliából, meg moncsicsi, és legó vödörszám, és távirányíthatós autó. Nem tudom ezek közül szellemtudományi szempontból mi káros, mindenesetre boldog gyerekek voltunk. Rémisztőnek tűnik nekem a sok technikai vívmány, no nem a zenelejátszó ezközök, ipodok, és dvd lejátszók, meg az mp3, szerintem nincs rossz zene, csak hozzá nem értő fül. A zene mindig jó, és kell. Legyen az opera, musical, népdal, rockzene, vagy pop, délamerikai, vagy újzélandi. A fiam meg úgyis, szintén zenész. na nem úgy, mint a M.M filmben! a szőke istennő, a vonaton. Nem is a filmektől tartok. bár kétségtelen a keszthelyi fapados Petőfi Filmszínházban 86körül shokkot kaptam Disneytől, mikor hófehérkét megmenti a herceg. Túl sok volt audiovizuálisan, leterhelt, kicsit, mint a sok cukor-csoki után. Elég!!!!
Ezt a filmet nézi a gyerek kicsit több, mint kétévesen. Amit én nem tudtam nyolcévesen feldolgozni. Aggodalmam így tán jogos. Félelmeim inkább a számítógép felé orientálódnak. No nem azért, mert programozó matemeatikus lesz a gyerekből, bárki megláthassa, hanem mert annyi a bárgyú, gumiagyat folyató számítógépes játék, 3d, 4d sok d! Sokk! SDzámítógép márpedig marad. Kell a felnőtteknek! japánban kifejlesztettek kis hordozható játékokat, így már a metron, menet közben, a boltban, a suli felé, mindenhol lehet nyomni a szinteket, az életeket, a karaktereket, bárki bőrébe bújhatsz, a lényeg a sajátodba ne légy, felejtsd el ki vagy, távolodj el önmagadtól, hogy még véletlenül se kerülj közel a saját igazságodhoz.
Hiába az otthoni tiltás, majd a haveroknál lehet, vagy bárhol.
Anyám mondta, visszakapod duplán. Azóta verejtékben izzadva ébredek. A saját kamaszkorom? Rettenetes lenne a büntetés!
Vasárnap óta azon gondolkodom, valamit nem értettem meg. Hogy megértsem minden nap megyek jógázni, hátha jön a felismerés! Két hétig minden nap másfél óra!
Legfeljebb egészséges leszek tőle! az anyukák élete az elmúlt negyven évben gyökeresen megváltozott, egész vaskos kis szociológia disszertációt lehetne belőle rittyenteni, vagy pszichológiait.
Volt egy előadás, amit Ákos tartott, szombaton a szutrákról. Ott végre rájöttem, miért nem végeztem el eddig a pszichológiát!
Hát mert nem hiszek benne! Nem hiszem, hogy egy analitikus módszer, bármelyik jó lehet, mi figyelemre sem méltatja a szellemet, mi tagadja a karma útját, az előző életeket és Istent.
Hogy lehetnék hiteles terapeuta, ha tudom, a módszer amit alkalmazok nevetséges. Ha abban hiszek, minden ami történik velünk, nem a véletlenek kavalkádja, hanem jól felépített rendszer, s nem istencsapása a nyomorék, vagy a béna, hanem egy út egy állomása, s az agresszív férj sem puszta rossz mellényúlás, hanem több száz év eredménye. Így aztán furcsa lenne ülni kényelmes fotelembe, hümmögni, meg ühümözni, miközben szegény keringőzik maga körül. Ehhez néha több kell mint Freud. Berne már közelít. Csak sajnos nagyon messziről.
Negyven éve a nőknek nem volt orgaznusok, szexuális kultúrájuk, személyi edzőjük, egyetemi végzettségük, pilates órájuk, kedvenc bioboltjuk, narancsbőrük, és kontrolljuk a plasztikai sebésznél. Ma van. A szerencséseknek. A legtöbbjüknek azért még mindig nincs orgazmusuk, és sosem élték át, legalábbis nem egy férfival, fogalmuk sincs mi a szerelem, ami nem csoda, hisz magukat sem szeretik, és fogadják el, így elég nehéz valaki mást befogadni, a szexuális kultúra kimerül a lábszétrakásból, és legtöbbször az undor legyőzéséből, de ha önmaga testét sem szereti, nem jó tükörbe nézni, csak elégedetlenséget szül, hogy is szeretné vízszintesben, vagy függőlegesben az egészet? ennek okozata, hogy nincsen edző, hisz edzés sincsen, csak a dugisüti. A lányregényeknél megállt az ész, az is matekórán a pad alatt olvasva, vagy tanulás helyett, így természetesen az egyetemig sem jut el, de nem is tudná mit válasszon, hisz fogalma sincsen magáról, nem hogy a tízpontos kérdésről? A mi a feladatom ebben az életben? a pilates óráról nem tudják pontosan mi az, és mit is kellene ott csinálni, a tesco párizsi pedig valószínű olcsó , de semmiképpen sem bio. bár a marhaköröm, és disznóbürke lehjet bio, ha vegyszermentes a takarmány, mit felzabáltattak velük életükbe. a növekedési hormon pedig, amit beletettek, még jótékony is ,pláne a gyerekenk, legyen csak 10 évesen negyvenes lába! Akkor egészséges, ha nagy, és dagadt, akkor kicsattan-legalábbis az okosok szerint.
Na jó narancsbőre mindenkinek van, aki nőnek születik, van olyan kevésbé laza kötőszövetű hölgy, kinek alig, szinte semmi, de ezért keményen meg kell dolgozni! korral pedig méginkább!
A sebészt, pedig a végén ki lehet hagyni a játékból!
A hülyítés az ovodában kezdődik, és nincs megállás nyugdíjig. Sajnos.
az a sok felesleges dolog, amivel foglalkozni kell, a semmitmondó tananyagok, a nevetségesen ostoba órák, ahol mind mind hazugságokat tanítanak. A töürténelmet már úgy átírta mindenki a saját kedve szerint, hogy nehéz lenne pontosan megállapítani, mi lehet az igazság.
a tudománytalan tudományokból a kis részletek, melyeket oktondi pedagógusok, burjánzó alkoholizmusok közepette ráböfögnek negyven nebulóra, döbbenetes. Ha lenne humorérzékem kacagnék rajta. Sajnos túl gyakori, így csak bámulni lehet! Ostobák!
Nem csoda, ha semmit nem tudumk magunkról, ha nem éljük az életünket, és az egészből egy nagy reklám,blokk lesz, a filmre, a mi filmünkre pedig már nem marad idő! mert az fix, és lejár!
Ui.: Szeretnéd Te is megtalálni az igazit? Kérj időpontot párkapcsolati tanácsadásra! Ehhez csak egy levelet kell írnod, benne a telefonszámoddal: azigaziszerelem@azigaziszerelem.hu
